Jó szereplésre számít az elnök a sumózók világbajnokságán

Megtartotta utolsó, közös gyakorlását a tokiói sumo világbajnokságra készülő magyar válogatott az érdi Tar Mihály Sportcsarnokban, a hazai sumózók legfontosabb bázisán.

sumo

A jó hangulatú edzésen ott volt Ancsin László szövetségi elnök, Sipos Árpád, a tíz válogatottal Tokióba induló csapat vezetője és Kovács János edző is, aki levezette a foglalkozást.

Ancsin László a várható esélyekkel kapcsolatosan optimistán nyilatkozott.

„Az utóbbi években folyamatosan javultak legjobbjaink eredményei. Az Európa Játékokon még csak két bronzéremre futotta, az utóbbi, lengyelországi Európa-bajnokságon pedig már hét harmadik helyet szereztek képviselőink, a csapat pedig ezüstérmes lett. Eddig még nem volt finalista versenyzőnk, de most reálisnak érzem azt, hogy lesznek döntőseink. Hogy aranyéremre futja-e, az majd eldől odakinn.”

Az elnök azt is elmondta, a válogatott október 4-én indul Tokióba, 5-én érkezik a japán fővárosba. A versenyeket 7-én és 8-án bonyolítják le.

(jochapress)

Post Views: 12

JochaPress