Jöhetnek a szerbek

A korábbinál sokkal jobb védekezéssel, magabiztosan győzte le a németeket a fiú U15-ös vízilabda-válogatott a belgrádi Darko Csukics-emléktornán.

P. V. Nehéz mérkőzésre számított a németek ellen a fiú U15-ös vízilabda-válogatott a Belgrádban zajló Darko Csukics-emléktornán. Annak ellenére, hogy végül hétgólos győzelmet aratott, valóban nem lankadhatott a figyelem egy percig sem, mert azonnal büntetett az ellenfél.

A németek is kipipálva, jöhetnek a szerbek

A németek is kipipálva, jöhetnek a szerbek

Rögtön szögezzünk le: a győzelem nem forgott veszélyben még úgy sem, hogy a harmadik negyedet 4-1-re nyerték a németek. Merthogy az első kettőben a magyar fiúk ellentmondást nem tűrően játszottak, már az első játékrész után 5-1-re vezettek, a szünetben pedig 9-3-ra.

Az utolsó negyedre tehát a hatgólos különbség háromra csökkent, de akkor a srácok ismét megrázták magukat, és újabb 5-1-es játékrésszel simán győztek 15-8-ra.

Nem rossz hangolódás a szerbek elleni ki-ki meccsre.

A magyar játékosok közül ezúttal is Bóbis Botond szerezte a legtöbb gólt, szám szerint négyet, de mindenki odatette magát.

– Határozott játékkal végig uraltuk a mérkőzést, és nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna – mondja a válogatott edzője, Benczur Márton. – A németek ellen már sokkal jobb volt a védekezésünk, mint eddig, ezáltal pedig támadásban is magabiztosabbak voltunk.

A masszív védekezésre és a pontos támadásra a szerbek ellen is nagy szükség lesz, hiszen a tét a csoportelsőség, azzal együtt a döntőbe jutás.

U15-ÖS DARKO CSUKICS-EMLÉKTORNA, BELGRÁD
Hétfői eredmények. A csoport: Magyarország–Románia 13-9, Olaszország–Magyarország 12-9, Olaszország–Németország 11-4, Grúzia–Bulgária 11-8, Németország–Bulgária 13-1, Szerbia–Románia 16-3. B csoport: Ausztrália–Szlovákia 9-8, Montenegró–Szaúd-Arábia 35-0, Horvátország–Málta 19-7,
Keddi eredmények. A csoport: Magyarország–Bulgária 20-3, Szerbia–Olaszország 14-6, Németország–Grúzia 20-5. B csoport: Horvátország–Montenegró 11-11, Szlovákia–Szaúd-Arábia 26-4, Ausztrália–Málta 13-6
Szerdai eredmények. A csoport: Magyarország–Grúzia 17-5, Olaszország–Románia 15-2, Szerbia–Bulgária 20-1. B csoport: Ausztrália–Szaúd-Arábia 24-2, Montenegró–Málta 17-3, Horvátország–Szlovákia 17-6
Csütörtöki eredmények: Magyarország–Németország 15-8
Az U15-ös válogatott programja
Augusztus 5. (péntek): Magyarország–Szerbia 18.40
Augusztus 6. (szombat): döntő, helyosztók

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS