Jött egy lassú pálya, el is tűnt a Williams

F1

2015. szeptember 18. péntek, 19:06

Órát lehetne igazítani a Williams formaingadozásához, olyannyira kiszámíthatóvá vált az elmúlt két év során. A kanyargós szingapúri pályára megint nem találta az orvosságot Felipe Massa és Valtteri Bottas.

Miközben a Red Bull és a Ferrari pénteken felzárkózott a Mercedesre, a Williams nem tudott élni a pálya különlegessége által nyújtott eséllyel, és a szokottnál hátrébb csúsztak a mezőnyben. Bottas és Massa a két edzés négy lehetőségéből csak egy top10-es eredményt szállítottak, a napot pedig este a 17. és 11. helyen zárták, messze az élmezőnytől. Az előkelőbb pozícióban lévő brazil hátránya is másfél másodperc volt az élen végző Red Bullhoz képest.

„Mindig az a pénteki feladat, hogy kiismerjük a gumikat és a pályát” – mondta Massa. „Ami a pálya körülményeit illeti, nagy kihívást nyújtanak, és a mai nap nem is különbözött attól, mint amire számítottam. Most ki kell elemeznünk mindent, hogy javítsuk a teljesítményünket a holnapi időmérőre. Látjuk, hogy a szokásos riválisaink itt nagyon erősek, és talán még közelebb is vannak a Mercedeshez, mint általában.”

11227775_1390964964300820_2961276939766175945_n

Valtteri Bottas a második edzésen csak Pastor Madonadónál és a két Manornál volt gyorsabb, de az összegzése azért nem volt annyira lelombozó, mint az eredménye: „Az autó jó érzést nyújtott, sikerült egy működő balanszot találnunk. A szuperlágy gumin egy kicsit küszködős volt a napunk, aminek okára még rá kell jönnünk, hogy több teljesítményt préseljünk ki belőle holnapra.”

Az alapvető problémákat azonban a Williams teljesítményért felelős mérnöke, Rob Smedley foglalta össze a legjobban: „Az egyik versenyzőnk az elsődleges, a másik az opciós gumikkal elégedettebb, szóval dolgoznunk kell azon, hogy mindketten mindkettővel közös nevezőre jussanak. De a valóság az, hogy még némi teljesítményt is találnunk kell.”

Forrás: www.formula.hu – RSS