Jován aranyak a nyitó napon

omgp1

Pénteken délelőtt 10 órakor kezdődött a négynapos Országos Minősítő Díjugrató Verseny és GP III. Forduló (OMGP) Kiskunhalason, a Hirling József Lovasparkban. Hat versenyszámot rendeztek és a nap embere Jován Richárd lett (címképen Roche-val), aki két számot is az első helyen hozott. A halasi lovas barátok három ezüstös helynek örülhettek. Holnap reggel 9 órától folytatódnak a versenyek.

 

A OMGP nyitány legjobb teljesítményét a nap két legmagasabb akadályokkal nehezített pályáján hozta első helyeken Jován Richárd, a Mezőhegyesi Ménes KH sportolója. Első aranyérmes helyezését a délutáni 120 cm-es nyitott versenyszámban érte el Hélia nevű lován. A nap utolsó legnehezebb, 130 cm-es számában, amely két fázisos volt ismét nyerni tudott, ezúttal 2006-os pej heréltjével, Roche-val.

omgp2

Jován Richárd (Roche) a díjat Szeitz Gábor támogatótól vette át és gratulált a zsűri tagja, Kunné Fekete Alexandra

 

Jován Richárd érthetően volt elégedett az OMGP első napján elért eredményeivel. A nap embere a 130-as pályáról azt mondta: Jól éreztük a pályát Roche-val. Eléggé technikásra építette Karádi László, de nekünk feküdt. Az első fázis hibátlanja után, a második részben sebességet váltottunk. Két rövidítési lehetőség is volt, amelyekkel éltünk. Ennek köszönhető a gyors második fázis és a győzelem – mondta Jován Richárd.

 

omgp3

A fiatal lovas kategória győztese 130 cm-en Reisz Panna és Cirrus ugrás közben

 

A szám egyben a fiatal lovasok versenye is volt. Ebben Reisz Panna, a Castília Kft. lovasa győzött Cirrus-szal. A szám második helyén a Kiskunhalasi LTSE sportolója, Unger Jázmin végzett Georgie’s Con-Troll nevű lován.

 

omgp4

Az egyik ezüstérmes halasi lovas, Fazekas István (Something Special, öt éves ló) itt Jennifer-rel

 

A nyitó napon másik két kiskunhalasi ezüstös helyezés is született. Karádi Ármin (Határőr Dózsa SE) a fokozatos nehézségű  pontgyűjtő számban lett második Ajtony nevű lován. Az ötéves lovak számában pedig a szintén dózsás lovas, Fazekas István ért el ezüstérmes helyezést Something Special-lal. A teljes eredménylistához katt ide!

 

A versenyek holnap reggel 9 órakor folytatódnak. A lovasparkban a Sóstó Csárda étterem sátra várja a vendégeket, de fagylaltot és kürtős kalácsot is lehet kapni a bázis területén. Érdemes családi programként a hétfőig tartó eseményt látogatni. A belépés ingyenes.

 

 

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS