Jövő héten bemutatkozhat új csapatában a magyar kapus

Ahogyan arról beszámoltunk, a Fehérvár kapusa a görög Voloszhoz szerződött…

A Fehérvártól a görög élvonalbeli Voloszhoz igazoló Kovács Dániel az M1 aktuális csatornának elárulta, hogy két napja volt dönteni a váltásról:

“Garanciát nem tudnak vállalni, de számolnak velem, és január 3-án az AEK Athén otthonában, egy idegenbeli meccsen akár már debütálhatok is.”

A magyar játékos szerint egy nagyon elfogadó és gyönyörű környezetbe érkezett meg három napja, a görög kikötővárosban ugyanis mindenki nagyon kedves vele. Kovács megjegyezte, hogy az utolsó fehérvári meccsét követően ugyan összetűzésbe keveredett egy szurkolóval, ezután pedig nem kapott érdemi játéklehetőséget, de nem ez volt az oka az átigazolásának, mivel azzal a céllal érkezett korábban Székesfehérvárra, hogy egy a Voloszéhoz hasonló ajánlatot kapjon.

“Érdeklődések voltak, de szerintem  majd csak most januártól fog feléledni a piac, így ez egy korai ajánlat volt, nem is kellett nagyon gondolkodnom rajta” – jegyezte meg Kovács.

A 29 éves kapus 2019 júniusában került Fehérvárral, ahol bő három szezon alatt összesen 92 mérkőzésen védett, ebből 75 NB I-es bajnokin húzott kesztyűt, összesen 23 találkozón maradt érintetlen a hálója. A kapus tagja volt a 2020-ban bajnoki ezüstérmes, 2021-ben bronzérmes együttesnek, utóbbi évben a MOL Magyar Kupában is ezüstérmes lett.

A Volosz 15 forduló után a 14 csapatos görög bajnokság tizedik helyén tartózkodik.

fociclub

A Jövő héten bemutatkozhat új csapatában a magyar kapus bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.