Jövő héten találkozik kiszemelt edzőjével a Juventus – sajtóhír

Ahogyan arról beszámoltunk, a győztes kupadöntő után a Juventus menesztette vezetőedzőjét…

(Photo by Claudio Villa/AC Milan via Getty Images)

A Football Italia beszámolói szerint a Juventus a jövő héten fog tárgyalásokat folytatni a Bolognától távozó Thiago Mottával, aki a torinóiak első számú jelöltje lenne a csapat vezetőedzői posztjának betöltésére.

A 41 éves szakembert 2022 szeptemberében nevezték ki a Bologna kispadjára, melyet az előző szezonban a kilencedik helyre kormányzott be, be az aktuális idény hajrájában pedig egy fordulóval a vége előtt harmadikok a tabellán és már biztossá vált, hogy a szezon végén BL-indulást érő pozícióban fognak végezni.

A brazil származású, ám olasz válogatott középpályás aktív karrierjéből leginkább a Barcelona (2001-2007), az Inter (2009-2012) vagy éppen a Paris Saint-Germain (2012-2018) csapatánál eltöltött éveire emlékezhetünk. Motta tagja volt a 2010-ben triplázó milánói alakulatnak. Visszavonulását követően a párizsiak U19-es csapatának szakmai munkáját irányította. Motta az edzői karrierje első profi megbízatása alkalmával 2019 őszén mindössze kilenc meccsen irányította a Genoát, de hamar megköszönték a munkáját. Ezt követően a 2021-2022-es idényt a Spezia kispadján töltötte, melyet a szezon végén elért 16. helyezéssel tartott bent a Serie A-ban.

Mottát a közelmúltban a Chelsea-vel és az AC Milannal is összeboronálták, azonban a jelek szerint a Juventusnál fogja folytatni edzői karrierjét, amely a kiszivárgott híresztelések értelmében hároméves szerződést készül kötni vele.

fociclub

A Jövő héten találkozik kiszemelt edzőjével a Juventus – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.