Magyar támadó igazolt Németországba – HIVATALOS

A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a Fehérvár támadója a német másodosztályba szerződött…

A német másodosztályban (2. Bundesliga) szereplő Eintracht Braunschweig gárdája bejelentette, hogy két évre szóló megállapodást kötött a Fehérvár támadójával, Szabó Leventével.

A 24 éves támadó a Sárszentmiklós és a fehérvári Főnix Gold utánpótlásában nevelkedett. Szabó 16 évesen Olaszországba került, ahol az Atalanta és a Genoa korosztályos együtteseinél fordult meg, majd 2019-ben a Fehérvárhoz tért haza. Az elmúlt években jobbára kiegészítő szereplő volt az első csapatnál, menet közben többször kölcsön adták őt, így megfordult BudaörsönBudafokon és Kecskeméten is.

Az elmúlt szezon őszi felében 16 mérkőzésen négy találatot és két előkészítést szorgoskodott össze, azonban a több játéklehetőség érdekében a fehérváriak hajlandóak voltak újból kölcsönben megválni tőle. Szabó tavasszal 12 meccsen háromszor volt eredményes a Diósgyőr színeiben.

A Braunschweig a német másodosztály most befejeződött idényében az utolsó bennmaradást érő, 15. pozícióban végzett.

fociclub

A Magyar támadó igazolt Németországba – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.