Junior Messias ma 32 éves

Junior Messias, a Milan brazil támadója ma ünnepli a 32. születésnapját.

Messias 1991. május 13-án született Beo Horizonte városában, Brazíliában és egy Sao Candido nevű kis faluban nőtt fel, ahol barátaival az utcán focizva fejlesztette cselezőkészségét, gyors helyzetfelismerését. Mint általában a szegénysorból származó brazilok, ő is mélyen vallásos, egészen pontosan evangélikus keresztény. A sportág alapjait a szokásos grundfocizást követően a Cruzeiro utánpótlásában tanulta 2008-tól egészen 2011-ig, Európába költözéséig. Akkor az Olaszországban élő bátyjához csatlakozva feleségével és kisfiával Torinóba költöztek, a 20 éves Messias pedig természetesen profi futballistaként szeretett volna érvényesülni – képességei persze predesztinálták is erre. Futárként kezdett el dolgozni egy háztartási elektronikai eszközöket árusító cégnél, miközben szabadidejében amatőrként focizott, kezdetben a város perui bevándorló közössége által alapított Sport Warique színeiben. Ott szúrta ki 2015-ben a Torino FC egykori kiválósága, az akkoriban az ötödosztályú Casale trénereként tevékenykedő Ezio Rossi, aki maga mellé vette a srácot és elindította a felemelkedés útján.

A Casale havi 1500 eurót fizetett szolgálataiért, így Messias abbahagyhatta a futármunkát és teljes mértékben a sportra koncentrálhatott: első jegyzett felnőtt idényében 21 góljával főszerepet játszott abban, hogy a Casale a 2015/2016-os idény végeztével feljutott a negyedik vonalba. Onnan a szintén Serie D-s Chieribe vezetett az útja, ahol azonban karrierje ismét megrekedt, úgy tűnt, ezúttal végleg… A 2018-as év elején aztán az AC Gozzano hívta soraiba, ahová éppen egy klubtörténeti siker kapujában érkezett: az 1921-ben alapított, százéves múltra visszatekintő kiscsapat a brazil támadóval a soraiban története során először feljutott a Serie C-be. A harmadosztályban hősünk már szeptemberben betalált a Piacenza kapujába, és az egész idényben alapembere volt a gárdának – de 2019 tavaszán már, mint a Crotone igazolt profija. A januári átigazolási időszak végén ugyanis a Serie B-s egyesület megszerezte a játékjogát a kis Gozzanótól, azzal a kitétellel, hogy tavaszra még visszakölcsönzi őt, a harmadik vonalban való bennmaradásukat segítendő. Leigazolásakor az egekig magasztalta Junior Messiast Giuseppe „Peppe” Ursino, a Crotone sportigazgatója, aki 1995 óta tölti be ezt posztot az egyesületnél, tehát látott már pár tehetséges srácot futballozni… Gyors, technikás, remek bal lábával akcióból és pontrúgásokból is veszélyesen lő, jól fejel, és igazi csapatjátékos, aki egyaránt ért a támadások előkészítéséhez és befejezéséhez. Épp ilyen figurát kerestek az idő tájt az élvonalba jutást megcélzott Crotone együttesébe, az éles szeműek pedig már két éve, 2019 őszén kiszúrhatták a különös nevű, de közel sem csak ezért érdekes brazilt a Serie B találkozóit figyelve.

A Giovanni Stroppa vezette Crotone remekül kezdte a 2019/2020-as idényt, és később sem adta alább. Junior Messias a nyári felkészülést már Stroppa kezei alatt, profi körülmények között csinálta végig, és azonnal a gárda alapemberévé vált: 34 találkozón kapott szerepet, hat gólt és négy asszisztot jegyzett, A Crotone végül a Benevento mögött a második helyen végzett a Serie B-ben, ezzel pedig jogot nyert az élvonalban való indulásra.

A Serie A 2020/2021-es szezonjában az újonc Crotone könnyűnek találtatott, és csont nélkül visszazuhant a második vonalba, Simy és Junior Messias tandeme azonban a keményebb, szervezettebb, jobb minőségű védősorokat is ugyanolyan hatékonyan bontotta meg, mint a megelőző idényben. A nigériai torony ismét 20 gólt termelt, a brazil játékmester kilenccel végzett mögötte másodikként a házi góllövőlistán.

2021 augusztusában az átigazolási időszak utolsó napjaiban a Milan vezetősége kapcsolatba lépett a Crotone elöljáróival Messias szerződtetése ügyében, miután az eredeti kiszemeltnek számító Romain Faivrével zátonyra futottak a tárgyalások. A klub sikeresen nyélbe ütötte a transzfert a másodosztályú együttessel és vételi opcióval egy szezonra kölcsönvette a brazil futballistát. A megegyezés értelmében a Milan 2,6 millió eurót fizetett a kölcsönvételért és a szezon végén aktiválható opció összege 5,4 millió.

Messias kezdetben sérülésekkel és erőnléti problémával bajlódott, így az első két hónapban mindössze egyetlen mérkőzésen lépett pályára. November közepén újra bevethető lett és idővel kiszorította Alexis Saelemaekerst a támadósor jobb oldalán. Ráadásul az Atlético Madrid ellen győztes gólt szerzett élete első Bajnokok Ligája-mérkőzésén, míg a Liverpool ellen kiosztott egy gólpasszt. A brazil támadó a 2021/22-es szezonban végül 32 meccsen 6 gólig illetve 3 gólpasszig jutott és az idény végén Scudettót nyert a Milannal.

Messias eddig 64 tétmeccsen játszott a Rossoneriben, a mérlege 12 gól és 5 gólpassz.

WALTER MESSIAS JUNIOR

ADATOK:

Születési dátum: 1991.05.13.
Születési hely: Beo Horizonte, Brazília
Poszt: támadó
Magasság: 1,74 m
Mezszám: 30
Mérkőzések a Milanban: 64
Gólok a Milanban: 12
Gólpasszok a Milanban: 5

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 2020.09.20. Genoa-Crotone 4-1
Serie B – 2019.08.24. Crotone-Cosenza 0-0
Serie C – 2018.09.23. Cuneo-Gozzano 1-1
Serie D – 2016.09.04. Chieri-Casale 3-1
Olasz kupa – 2019.08.11. Crotone-Arezzo 4-3
BL – 2021.11.24. Atlético-Milan 0-1

MEGNYERT TRÓFEÁK:

MILAN:

Scudetto : 1x – (2021/22)

Isten éltesse sokáig!