Junior úszó Eb – Csaknem 750 versenyző Hódmezővásárhelyen

hodmezojunior eb2016

Negyvenhét országból csaknem 750 versenyző érkezik a jövő heti, hódmezővásárhelyi junior úszó Európa-bajnokságra, amelyen Hargitay András szövetségi kapitány három-öt érmet remél a magyar fiataloktól.

hodmezojunior eb2016

Ingyenes a belépés a nézőknek az Eb valamennyi versenynapján – többek között ezt jelentette be a verseny előtt egy héttel rendezett sajtótájékoztatón Almási István, a város polgármestere és Benkő Zsolt, a szervezőbizottság vezetője.
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke köszönetet mondott a több mint egyéves előkészítő munkáért, mint fogalmazott, “ez az esemény egyfajta főpróbája a jövő évi budapesti világbajnokság úszóversenyeinek, és a mostani látogatás arról győzött meg, hogy méltó színvonalú lesz a rendezés”.

A MÚSZ tájékoztatása szerint Benkő Zsolt kifejtette, a jövő szerdai megnyitón a tervek szerint részt vesz Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, a város országgyűlési képviselője, Paolo Barelli, az európai szövetség (LEN) elnöke és az olimpiai bajnok Gyurta Dániel, az esemény patrónusa. A város lakói a főtéren és a strandon óriáskivetítőkön is követhetik majd a versenyeket.

Hargitay András szövetségi kapitány elárulta, a magyar csapat maximálisan kihasználja, hogy egy számban négy versenyző indulhat, azaz igazi “mamutcsapat” vesz részt az Európa-bajnokságon.

“A mezőny rendkívül erős, több olimpikon is itt lesz – ahogy nálunk például Késely Ajna is -, így három-öt éremmel már elégedettek lennénk. Ajnán kívül még a tavalyi junior világbajnokságon ezüstérmes Sós Dániel számít az esélyesek közé” – tette hozzá.

A jövő szerdától vasárnapig tartó Eb a Gyarmati Dezső Sportuszodában zajlik majd. Az előfutamok 9 órakor, a döntők 17.30-kor kezdődnek, az M4 sportcsatorna a finálékat mindennap élőben közvetíti.

MTI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS