Az első felmérő

Rangos tornán szerepel csütörtöktől a fiú U19-es vízilabda-válogatott Belgrádban. A házigazda szerbek mellett az Európa-bajnoki csoportellenfelei közül Montenegróval és Görögországgal, továbbá Horvátországgal és Németországgal is megmérkőzik.

UP-info/waterpolo.hu A szeptemberi Európa-bajnokságra való felkészülés szempontjából rendkívül hasznos tornán vesz részt csütörtöktől vasárnapig Belgrádban a fiú U19-es vízilabda-válogatott. Elég csak az ellenfelek névsorán végigfutni: a házigazda szerbek mellett a horvátokkal, a montenegróiakkal, a görögökkel és a németekkel is megmérkőzik Horkai György csapata.

Komoly ellenfelekkel méri össze tudását a magyar U19-es fiúválogatott Belgrádban Fotó: Dobos Sándor/waterpolo.hu

Komoly ellenfelekkel méri össze tudását a magyar U19-es fiúválogatott Belgrádban  •  Fotó: Dobos Sándor/waterpolo.hu

A bő keret nemrég kezdte el a felkészülést, s ahogy a válogatott edzője, Kis István a szövetség honlapján elmondta, nincsenek még olyan fizikai állapotban a játékosok, amelyre a hollandiai Eb-n szükségük lesz, ezért kemény hét elé néznek. Ugyanaz persze a többi résztvevőre is igaz.

„Jó kis erőfelmérő lesz, megnézzük, hol tartunk, meg azt is, hogy a többiek hol – mondta Horkai György szövetségi kapitány a waterpolo.hu-nak. – Különleges a torna lebonyolítása, hiszen csütörtökön egy, pénteken és szombaton két-két meccset játszunk, aztán következnek a helyosztók, amelyen az első két csapat játszik a végső győzelemért. Ez rendhagyó, de legalább még egy komoly meccsel több lesz a lábakban.”

A világbajnokságra készülő U18-as válogatottból négyen csatlakoztak az idősebbekhez, Burián Gergő, Nagy Ádám, Teleki András és Vadovics Viktor is utazik Belgrádba. Az U19-esek bő keretéből ezúttal Szentesi Dániel és Kókai Tibor itthon marad, Irmes Pál pedig időközben lemondta a válogatottságot.

A magyar U19-es válogatott kerete
Kapusok:
Csiszár Boldizsár, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Baj Marcell, Biros Barnabás, Burián Gergő, Csacsovszky Erik, Lajkó Márton, Lukács Dorián, Nagy Ádám, Rábavölgyi Zsombor, Sélley-Rauscher Domonkos, Simon Henrik, Szatmári Kristóf, Teleki András, Vadovics Viktor
Szövetségi kapitány: Horkai György Edző: Kis István

Az Eb-n a belgrádi tornán résztvevők közül Montenegróval és Görögországgal is azonos csoportba kerültek a magyarok, mellettük még Máltával kell megküzdeni az egyenes kieséses szakaszba kerülésért. A szerbiai viadal utáni hétvégén a fiúk Miskolcon játszanak felkészülési mérkőzést Romániával, július közepén pedig Montenegróban utazik a válogatott, ugyancsak rangos nemzetközi tornára.

Belgrádban csütörtökön a házigazdák ellen kezd a válogatott.

A magyar válogatott programja
Június 30. (csütörtök): Magyarország–Szerbia 19.15
Július 1. (péntek): Magyarország–Horvátország 9.30, Magyarország–Görögország 18
Július 2. (szombat): Magyarország–Montenegró 10.45, Magyarország–Németország 18
Július 3. (vasárnap):  döntő, helyosztók

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS