Kajak-kenu: Melegvízen az ifi válogatott

vizen.jpg

2008-as esztendõben az ifjúsági válogatottak jelentõs része, a felnõttekhez hasonlóan, külföldön kezdte meg a vízi alapozást, köszönhetõen a Héraklész program és a Szövetség által nyújtott melegvízi edzõtábor hozzájárulásnak.

A fiatalabb kajak-kenusok azonban Európán belül maradtak, Olaszországban, valamint Horvátországban tették vízre elsõ alkalommal hajójukat. A tavaly is eredményes és még az idei évben is ifi korú versenyzõk kettõ, illetve három hetet töltenek a kora tavaszi idõszakban ideális körülményeket biztosító országokban.

Február közepén érkeztek Olaszországba a KSI kajakosai és kenusai, ahol Gintl Andrea, Mórocz István, valamint Koletics Miklós csapatában is több ifi válogatott versenyzõ szállt vízra. A Rómától délre fekvõ üdülõvárosban, Sabaudiában készülõ sportolókkal több tavalyi ifjúsági világ- és Európa-bajnok is edz. A számos ifj! ú sági kerettag mellett Gintl Andrea irányítása alatt készül a 2007-ben vb-aranyat szerzõ Gutyina Kinga és Tóth Dzsenifer, valamint az Európa-bajnok Groholy Orsolya. Mórocz István irányítja a felkészülést Dira Zsófiának, aki szintén Európa-bajnoki aranyérmes, valamint a gyõri maratoni világbajnokságon is a dobogó tetejére állhatott.

Szintén Sabaudiában, de Csipes Ferenccel készül másik két világbajnoki aranyérmes, a kajakos Aros Lilian, valamint a kenus Lakatos Zsolt.

A szolnoki kajakosok is Sabaudia-tavon szálltak elõször vízre Bordács Balázs vezetésével. Ebben a csoportban több válogatottal együtt készül két Európa-bajnok, a szolnoki Szabó Petra, valamint a Tiszaújvárost erõsítõ Szakolczay Fédra.

Horvátországba is jelentõs létszámú küldöttség utazott, három egyesületbõl is érkeztek ide ifi válogatott versenyzõk. A dunaújvárosi kenusokkal utazott a vb-aranyérmes Vass András, az õ tréningjeit Hubik András irányítja. A gödi csapatban Makrai Csaba edzõ több ifi és serdülõ válogatott kajakos felkészülését felügyeli. Szintén Dalmáciában készülnek a szegedi kajakosok és kenusok Kerek Csaba, valamint Czeglédi Gábor vezetésével.

Reméljük a megfelelõ edzéslehetõség biztosításával az idei évben is a tavalyihoz hasonló, szép eredményekkel örvendeztetnek meg minket a fiatalok, s az otthon maradt versenyzõk i! s sikerr el veszik fel a kesztyût a külföldön készülõ társaikkal.

www.kajakkenusport.hu