Kajak-kenu Vk – Tizennyolc magyar érem Szegeden

image

A rutinos és fiatal versenyzőkből összeállított magyar válogatott 18 érmet – hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot – gyűjtött a vasárnap zárult szegedi kajak-kenu Világkupa-viadalon, amely a nemzetközi szövetség idei Vk-sorozatának első állomása volt.

    A szombati négy-négy első és második, illetve két harmadik után vasárnap délelőtt újabb három második és egy harmadik helyet szereztek a házigazdák, majd a délutáni program után további négy egység állhatott a dobogóra.
    Takács Kincső – miután délelőtt 200 méter egyesben ezüstérmet harcolt ki – Lakatos Zsanettel párosban megnyerte a kenu kettesek 500 méteres küzdelmét, a szintén kenus Vajda Attila és Kiss Tamás pedig – ebben a sorrendben – 5000 méteren aratott kettős magyar győzelmet. A 2008-as pekingi olimpián 1000 méteren bajnok szegedi Vajda hatalmas fölénnyel utasította maga mögé riválisait. A leghosszabb távon született még egy magyar érem az Európa-bajnoki címvédő Csay Renáta révén, ő harmadikként ért célba a kajakosok között. A férfiak hasonló számában Noé Milán ötödik, Gere Bálint pedig hatodik lett.
    A Vk-versenyen 41 ország 800 sportolója versengett, a magyar csapat 65 fős volt.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.