Kalandokban gazdag 69

Kalandokban gazdag 69

Dynamic Rally Team: Kalandokban gazdag 69

 

Az SRT Sprint Kupa 4. futamán a Cered Rally Sprint Lada Kupájának 6. helyén végzett a Dynamic Rally Team párosa, Varga Zoltán és Paulovics ,,Bangyi” András, annak ellenére, hogy a szalagkorláttal is közelebbi kapcsolatba kerültek és a műszaki hibák itt még nem értek véget. A versenyző Varga Zoltán mesélt a kalandos hétvégéről és a vicces prológról…

Hogyan sikerült a felkészülés?
A felkészülés kicsit jobban sikerült, mint legutóbb, most nem az utolsó pillanatban lett kész az autó. Az autóval minden rendben volt, megoldódott a fék problémánk is. Igazából csak ez volt a tatabányai verseny után, amit tökéletesíteni kellett. Szerencsére más technikai problémánk nem lépett fel.

Hogy tetszett a prológ és a rajtszám?
A prológ nagyon tetszett, ami nem volt újdonság, mert én mentem itt egyszer kétszer szlalom versenyen. De mindig is szerettem az ilyen jellegű pályákat, ugyanis én ezzel kezdtem a pályafutásom, mint nagyon sok más versenyző is. A prológot gyalogosan jártuk be és nem volt egy bonyolult pálya így meg is jegyeztük, ezért ide nem kellett itinert írnunk . Ezért úgy gondoltuk, hogy itinerenek megvesszük a playboy legújabb számát és Bangyi ebből mondja, azaz nézi az itinert. Ehhez párosult a rajtszámunk is, ami véletlenül a 69 es lett:) Úgyhogy jól indult a szombat délutánunk.

Hogyan értékeled a versenyt, mi történt vasárnap?
A vasárnapi rajtunk nem volt olyan korán, de igazából nem tudtuk milyen meleg az aszfalt, és így magasabb guminyomással indultunk ki a szervizből, ami megbosszulta magát, mert az autó nagyon orrtolós lett. es így elég nehéz volt irányítani főleg a visszafordítókban. A gyors végére nem sok közöm volt az autóhoz. Így egy bal 4-ben nem igazán sikerült elfordulnunk és persze a szalagkorlát is kiugrott elénk így találkoztunk. Gazdagabbak lettünk egy szalagkorláttal, és szegényebbek egy jobb első lámával egy jobb első sárvédővel és egy jobb hátsó sárvédővel. Szerencsére nem szorultunk alá, így tovább tudtunk menni, de mivel nem tudtuk, hogy a futómű sérült-e, így a végén már csak legurultunk, mert nem akartunk még nagyobb kárt csinálni. A beíró után megnéztük az autót és szerencsére nem volt komoly a baj. Így támadtunk tovább, ugyanis a helyiektől ha nem is sokat, de kaptunk.

Sikerült megjavítani az autót?
A szervizcsapat kipofozta, amit csináltunk és így teljesíteni tudtuk a többi gyorsaságit is, amit be is tudtunk fejezni. Bár a harmadik gyorson még egy picit megtréfált a technika, mert a motortartó bakról eltűnt az anya és így minden balos kanyarban felakadt a gáz. Az első ilyennél meglepődtem kicsit, de utána már sejtettem, hogy valami rossz vagy nem jó. Így a balosokban oda kellet jobban figyelni, de megoldottuk. Örülünk, hogy be tudtuk fejezni a versenyt és célba tudtunk érni! Mert nagyon nehéz pálya volt! es volt kalandunk is! Az eredménynek is örülünk, mert elég népes kategóriánk volt, ebben voltak a legtöbben. 44 párosból 16 helyen végeztünk, a Ladakupa A-ban pedig 21 párosból a 6 helyen sikerült végeznünk. Úgyhogy a mosoly maradt Tatabány után és azt hiszem az maradni is fog! Főleg ilyen társasággal!

Kiknek szeretnél köszönetet mondani?
A hangulat most is nagyon jó volt, és szerencsére most is sokan voltunk ebben a kis csapatban:)
Köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki támogatott és segített abban, hogy el tudjunk indulni! Köszönet a Nagoyának, az X Lavinának, Halkernek, Pethö Tyutyu barátomnak, a SZERVIZCSAPATNAK nem véletlenül nagybetűvel és végül, de nem utolsó sorban Briginek és Tominak a sok finomságokért, és a kiszolgálásért!

Hol láthatunk titeket legközelebb versenyezni?
Következő versenyünk, ha minden összejön akkor a Vác rally lesz.

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Share: