Kávészünet Kovács Antallal…

Kávészünet Kovács Antallal...

Minden, amit Kovács Antal pilótáról eddig nem tudtál…

 

– HÁNY eVES KORODBAN VOLTÁL ELÔSZÖR RALIVERSENYEN?

– Először tizenéves koromban voltam rallyversenyen, a Mecsek Rallyn, de már kisgyermek korom óta olyan közegben voltam, ahol a motorok, autók játszották a főszerepet. Barátaimmal éveken keresztül jártunk versenyekre, mivel mindig volt kaposvári induló 🙂

– HOGYAN LETT BELÔLED VERSENYZÔ?

– Kaposváron nagy múltja és jelene volt/van a rallynak és egyéb más motorsportoknak. Hideg János és Krisztián, Kovács Józsi, Budai Béla, Maricsek Miki, Molnár Szabolcs stb. Mi haverokkal motoroztunk és mindenféle ütött-kopott autókkal a saját szórakoztatásunkra autózgattunk. Úgy lett belőlem versenyző, hogy az idő múlásával beláttam, hogy szervezett keretek közé kell vinni az egészet, mivel már ön- és közveszélyes módon ment a dolog, ezért 2004-ben úgy döntöttem, hogy veszek egy Suzuki GTI-t és azzal versenyzem.

– MELYIK SPORTOLÓT TISZTELED A LEGJOBBAN?

– Kimi Räikkönent tisztelem a legjobban a lazasága miatt.

– MILYEN KÖNYVET OLVASTÁL UTOLJÁRA?

– Frei Tamás: A Bankár című könyvét. Nekem a Rally a nagybetűs hobbi, de nem a mindennapjaim része. Úgy értem, hogy sokakkal ellentétben én nem a rallyról beszélek éjjel-nappal, barátaimmal is max. a versenyek után egy pár szót váltok róla, nem bújom a netet képek-videók után. Viszont azért elég jól értesült vagyok és a versenytársakat is figyelemmel követem 🙂

– MELYIK A KEDVENC FILMED?

– Véres gyémánt.

– VAN HOBBID, GYUJTESZ VALAMIT?

– A vitorlázás és a rally a hobbym.

– MIT TESZEL A KÖRNYEZETED VeDELME eRDEKeBEN?

– Mivel én agrár egyetemet is végeztem, ezért az átlagnál jóval környezettudatosabban élek.

– MILYEN ZENeT HALLGATSZ?

– Zenében mindenevő vagyok.

– MILYEN EGY VERSENYZeS NeLKÜLI, IDEÁLIS HeTVeGeD?

– Szabadidőmben, amiből mostanában nagyon kevés van, vitorlázom, barátokkal közös programokat szervezek. Ideális hétvége a pihenésről, családról és barátokról szólna, melyben nagyon ritkán van dolgom, mert nagyon sokat dolgozom.

– KIT HÍVNÁL MEG EGY ITALRA?

– Sajnos már elmentek. Colin Mcrae és Richard Burns

– MIT TARTASZ eLETED LEGNAGYOBB EREDMeNYeNEK?

– Rallyban 2007-ben a Waldviertel Rallyn A/5 kategóriában FIA ERC 1. helyet. 2008-ban év végén A/5 második lettem és 2008-2009-ben Kronome Ákossal egy-egy 1.4-es Skoda Fabia-val versenyezve, az akkor 100 feletti indulóból többször végeztünk a mezőny első harmadában. Versenyeket is nyertem ebben az időben.  2011-ben az Arad Rallyn 1.6-s Honda Civic-kel a magasabb kategóriában is nyerni tudtam és abszolút 11. helyen végeztem. Azt hiszem előtte és még egy jó darabig nem fog ilyen eredmény születni. Más területen a munkámban elért eredményekre és a magánéletemre vagyok büszke.

– MIT CSINÁLSZ, AMIKOR NEM VERSENYZEL?

– Mint már korábban említettem, nekem a rally tényleg a hobbit és a kikapcsolódást jelenti. Sajnos kevés időm miatt nem a többiekhez hasonló a felkészülésem, például a Mecsek Rally pénteki napján is dolgoztam. Ez hátrány egy kicsit, de első a munka! Ezért amikor nem versenyzek dolgozom, vagy próbálok kikapcsolódni.

– MIT SZERETSZ A RALIBAN A LEGJOBBAN?

– Azt szeretem a rallyban a legjobban, hogy amikor elrajtolsz egy gyorsasági szakaszon megszűnik a külvilág.

– MIT SZERETSZ A RALIBAN A LEGKEVeSBe?

– Legkevésbé a rallyra jellemző körítést szeretem.

– MI ALAPJÁN VÁLASZTOTTAD A JELENLEGI UTCAI AUTÓDAT?

– Maserati Quattroporte. Szerelem alapján választottam a jelenlegi utcai autómat. Bármi logikus érv alapján mást választottam volna. Már jó ideje együtt koptatjuk az utakat.

– MILYEN RALIAUTÓT PRÓBÁLNÁL KI A LEGSZÍVESEBBEN?

– Volt már alkalmam WRC-t kipróbálni, de most egy új generációs WRC-t próbálnék ki legszívesebben.

– HA EGY DOLGOT VÁLTOZTATHATNÁL MAGADON, MI LENNE AZ?

– Talán még határozottabb lennék.

– BE MERNeL ÜLNI MAGAD MELLe NAVIGÁLNI?

– Minden további kérdés nélkül be mernék ülni magam mellé is navigálni, hiszen egy viszonylag megfontoltabb stílust képviselek, legalábbis én így gondolom. Mostanában a szurkolóktól, pálya szélén álló barátoktól, ismerősöktől ugyan nem ezt hallom 🙂

A cikk folytatódik..! kattintson ide!