Kedden a szerbek ellen kezdünk a Telki Kupán

A magyar U17-es válogatott kedden 17.30-tól Dorogon lép pályára a szerbek ellen.

A Magyar Labdarúgó Szövetség a 35. alkalommal rendezi meg a kontinens egyik legpatinásabb utánpótlástornáját, a Telki Kupát. Az 1981-ben indult U17-es viadalt 1981 óta megszakítás nélkül minden évben megrendezi a szövetség, amely így Európa egyik „legöregebb” ifjúsági felkészülési tornája. A nyolcvanas években az Aranykalász Termelőszövetkezet volt a névadó, majd sokáig Ráckevei torna, később NIT néven futott a rendezvény.

A magyar válogatottnak az 1981-es indulás után hat évet kellett várnia első tornagyőzelmére, az 1987-es aranyérem után 1991-ben és 1995-ben is a mieink elsőségével ért véget a viadal. Az elmúlt években az 1992-es korosztály zárt aranyéremmel (az a csapat ráadásul azt a bravúrt is végrehajtotta, hogy néhány héttel később – első magyar korosztályos válogatottként – duplázott, vagyis a szintén több évtizedes múltra visszatekintő Syrenka kupát is megnyerte Lengyelországban), majd a Pisont István vezette 1995-ös csapat szerezte meg az első helyet, tavaly pedig Belvon Attila vezetésével az 1998-as korosztály is győzni tudott a viadalon.

Az idei Telki Kupán az 1999-es születésű játékosokból álló magyar válogatott mellett a szerb, a cseh és a horvát korosztályos csapat vesz részt. A torna lebonyolítása megegyezik a tavalyival, mindenki játszik mindenkivel, így alakul ki a végeredmény. A mieink elsőként kedden 17.30 órakor, Dorogon lépnek pályára, az ellenfél a szerb korosztályos együttes lesz.

A Telki Kupa programja:

Kedd:

Magyarország-Szerbia, Dorog, 17.30

Csehország-Horvátország, Üllő, 17.30

Csütörtök:

Magyarország-Csehország, Dabas, 17.30

Horvátország-Szerbia, Telki, 17.30

Szombat:

Szerbia-Csehország, Telki, 15.30

Magyarország-Horvátország, Telki, 17.30

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Varga Ádám (Ferencváros)

Bese Balázs (MTK)

Védők:

Erdélyi Botond (Budapest Honvéd)

Virág Ákos (DVSC)

Takács Zsombor (Puskás Akadémia)

Berdó Máté (MTK)

Bálint Benedek (Vasas)

Kiliti Róbert (Győri ETO)

Középpályások:

Takács Martin (Ferencváros)

Stoiacovici Dávid (Budapest)

Németh Gergő (Sturm Graz)

Puskás Martin (Cercle Brugge)

Palincsár Martin (MTK)

Nyéki Márk (FTC)

Csatárok:

Pratsler Benjamin (Budapest Honvéd)

Lakatos István (FTC)

Kisari Tibor (MTK)

Kundrák Norbert (Budapest Honvéd)

Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia)

Lakatos László (DVTK)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS