Kék lesz a Toro Rosso az első teszten

F1

2016. február 15. hétfő, 19:38

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Ha egy csapat késésben van az előszezonban, az általában azt jelenti, hogy az autó nem készül el a tervezett határidőig. A Toro Rossónál nem ez a helyzet, náluk jól halad a fejlesztés, csak éppen festeni nem lesz idejük.

A Red Bull fiókcsapatát irányító Franz Tost ugyanis megerősítette, hogy időhiány miatt az istálló nem fog hivatalos bemutatót tartani a jövő hétfőn kezdődő barcelonai teszt előtt. Ennek ellenére az új autójuk ott lesz a helyszínen, és tervezett módon neki is látnak majd vele a gyakorlásnak, csupán az STR11-es külsőre nem fog még a végleges fényében pompázni. Festegetés helyett ugyanis inkább arra koncentrálnak, hogy időben működőképessé hozzák az új modellt, ezért annak hivatalos bemutatója egy hetet csúszni fog.

Dppi_00115020_350

„Kék lesz az autónk” – mondta Tost a Motorsport.com-nak az ideiglenes festésről. „Hivatalosan majd 29-én fogjuk bemutatni, mivel mindennel késésben vagyunk. A festést illetően is teljes munkát akarunk végezni, ezért azt csak később leplezzük le Barcelonában.”

A Toro Rossónál a csúszás fő okozójának azt tartják, hogy az idei motorról való megállapodás késve érkezett, így nem tudták a tervezett időben elkezdeni a Ferrari tavalyi erőforrásának beintegrálását a karosszériába. A csapatvezető azonban hangsúlyozta, nem kell attól félni, hogy a festés mellett az autó sem készül el a február 22-i első tesztnapra.

„Az F1-ben mindig két nagy problémával szembesülünk. Az egyik, hogy kifogyunk az időből, a másik pedig, hogy csúszunk az időzítéssel. Ez minden szezonban így van, szóval az idei helyzet már nem újdonság. Mindazonáltal tényleg mindennel megcsúsztunk egy kicsit a motorral kapcsolatos késői döntés miatt, de a csapat fantasztikus munkát végzett. Az autó már majdnem készen áll. Azt hiszem, ma megejtjük az első beindítást, és innentől már minden a terv szerint halad. Emiatt nincs is semmi félnivalóm az első barcelonai teszt előtt” – nyilatkozta hétfőn, egy héttel az első hivatalos 2016-os teszt előtt.

Forrás: www.formula.hu – RSS