Kemény Dénes elmondta, miben rejlik a magyar vízilabda egyik legnagyobb előnye

Kemeny DenesMTI01

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke egy meghívásnak tett eleget Kecskeméten, ahol beszélt természetesen a vízilabdáról, a magánéletéről, de a comói – nevével ellátott – pizzáról is.

Kemeny DenesMTI01

Találkozások című rendezvénysorozatában a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Megyei Szervezete és a Kecskeméti Törvényszék szervezett találkozót a napokban Kemény Dénessel. – számolt be a hiros.hu

A beszélgetés során elmesélte első találkozását a sportággal, mikor édesapja, akiről nagy szeretettel és tisztelettel beszélt,  nem tudta hová tenni, így levitte magával az uszodába, edzésekre. Egyszer sikerült kibogoznia a fürdőköpenyövének csomóját – amivel kikötötték -, és így ment be ő is a vízbe.

Kemény Dénes szerint azért lett jó szakember, mert Magyarországon lett pólós. Úgy gondolja, a magyar vízilabda egyik legnagyobb előnye a termálvízben rejlik.

A magyar hegemónia akkor szűnt meg – mondta –, amikor feltalálták a vízforgató rendszert. A németeket hozta példának, akik régen a hideg vizükben passzolgattak kicsit, majd miután „megfagyott”, kimásztak belőle. Ezalatt a magyarok a kellemes vízben órákig tudtak edzeni. Emlékezetett, ma már mindenütt egyenlőek a körülmények, de az évtizedek alatt, mégis a magyar vízilabdasport világhatalommá nőtte ki magát.

Egy érdekességet is megosztott a hallgatósággal a szakember. Mint ismeretes tíz évig élt Olaszországban – állítása szerint – Európa egyik legszebb helyén, az olaszországi Comóban. A talján városban vízilabdázott és edzősködött, mellette pedig kutató állatorvosként is dolgozott. A festői helyen még pizzát is neveztek el róla, ez lett az úgynevezett „Dénes” pizza. – Egy comói pizzériában nincs ételap, ugyanis 3-4 féle pizzát esznek az emberek. Nekem két kedvencem volt, az egyik egy az átlagoshoz inkább közel álló, amit margherita alapon fokhagymásan, friss rukkolával készítettek. A másik viszont eltért a megszokottól, paradicsom nélkül, pármai sonkával, gorgonzolával és csípős paprikával kértem, így távozásom után is fennmaradt a recept, Dénes pizzaként rendelhető.

hiros.hu nyomán

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS