Kemény verseny vár a Sauber pilótáira

F1

2015. július 25. szombat, 16:33

Csalódást keltő időmérőn van túl a Sauber csapata a 30. F1-es Magyar Nagydíjon, hiszen mindkét pilótájuk rögtön a Q1-ben kiesett, köszönhetően elsősorban a gumiknak és a magas pályahőmérsékletnek.

Már a szabadedzéseken is látszott, hogy nem a Sauber hétvégéje lesz a hungaroringi, hiszen jórészt csak a Manor pilótáinál tudtak gyorsabbak lenni. Ez aztán a szombat délutáni időmérőn sem alakult másképp, Marcus Ericsson és Felipe Nasr csak a 17. és 18. rajthelyeket szerezték meg a jubileumi, 30. Magyar Nagydíjra. A svájci alakulat versenyzőinek elmondása szerint főként az abroncsokkal gyűlt meg a bajuk, köszönhetően az elképesztő hőségnek, s bár vasárnapra már enyhébb időjárást jósolnak a mogyoródi aszfaltcsíkra a meteorológusuk, mind a svéd, mind a brazil nehéz futamra számít holnap.

Sauber_Hungaroring_szombat

„Ez eddig egy nehéz hétvége számunkra” – fogalmazott Ericsson. „Elég jó munkát végeztünk a szabadedzések során, lépésről lépésre haladtunk, és próbáltunk javítani az autón és a jelenlegi csomagunkon. Természetesen csalódást keltő, hogy már a Q1 után búcsúzni kényszerültünk. Most arra kell koncentrálnunk, hogy tiszta versenyünk legyen holnap.”

Nasr így értékelt a kvalifikációt követően: „Nehéz időmérőnk volt ma. Rengeteg szenvedünk a gumik túlmelegedése miatt. Másrészt viszont az autó egyensúlya jónak tűnik, egyszerűen csak az abroncsok nem biztosítanak elegendő tapadást ahhoz, hogy a közvetlen riválisainkkal harcolhassunk. Kemény futam vár ránk, de minden adódó lehetőséget ki kell használnunk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: