KENDERESI TAMÁS OLIMPIAI BRONZÉRMES

Újabb egyéni csúcsot tempózott Kenderesi Tamás (19) a 200 m pillangó döntőjében, s nagyszerű hajrájának hála bronzérmet szerzett élete első olimpiáján. Michael Phelps megnyerte huszadik (!) olimpiai bajnoki címét, Cseh László a hetedik lett. Szilágyi Liliána (19) nem jutott döntőbe ugyanezen a távon, a tizedik helyen végzett.

reb Hétfőn, az elődöntő előtt Kenderesi Tamás lazán leült a last call roomban a riói olimpián, s míg a többiek mozogtak, melegítettek, ő néhány másodpercig olyan kényelemmel és hanyag eleganciával foglalt helyet az egyik széken, mintha nézni készülne a futamot, nem úszni benne.

kenderesi

Bronzéremmel is bajnok Kenderesi Tamás

Most, a döntő előtt szintén lazán, mosolygósan vonult be, az arca előtt mozgatta a kezét – stílusosan, lezseren érkezett a 200 m pillangóúszás fináléjára, a legjobb idő birtokosának járó négyes pályára.

Hargitay András szövetségi kapitány még az olimpia előtt beszélt arról, hogy a fiataloktól önfeledt úszást. Ezt a 19 éves Kenderesi maximálisan teljesítette, hiszen háromszor is megjavította egyéni csúcsát.

A gyengébben sikerült rajt után folyamatosan zárkózott fel, s az utolsó hosszon ismét kilőtt. Ezúttal nem sikerült megelőzni a rutinos ikont, a 20. (!) olimpiai bajnoki címét megszerző amerikai Michael Phelpset, de mögötte és a japán Szakai Maszato mögött az övé lett a bronzérem. (A példakép Phelps a gyorsváltó után a huszonegyedik aranyát is átvehette.)

Mielőtt interjút adott volna, Tamás még néhány percig raklámtáblára dőlve pihegett, majd  a parton persze jött a megszokott shownyilatkozat:

kenderesi_tamas_rio_elodonto_illyes

 •  Fotó: Illyés Tibor/MTI

„Fantasztikus, nagyon meglepődtem az érmen – értékelt Kenderesi. – Az utolsó öt méter már nagyon csípett, gondolkoztam, mit kellene csinálni. A szívem vitt be, mert nagyon elfáradtam, azt hiszem, rám férne néhány sajtburesz… A többiek nagyon rá voltak feszülve a döntőre, én elsősorban próbáltam élvezni a versenyt, hozni, amit tudok. Az hiszem, ők görcsössé váltak, s bár volt bennem izgulás, nem váltam görcsössé, mindent ki tudtam zárni. Azután, hogy tavaly komoly betegséggel és sérüléssel küzdöttem, sokat tanultam, sokkal jobban vigyázok magamra. Mindenkinek nagyon köszönöm, aki hozzátett a sikerhez.”

Az M4 Sport megszólaltatta edzőjét, Tari Imrét is, akihez – miként két évvel ezelőtti, honlapunknak adott nyilatkozata bejárta a honi sajtót – úgy került a sportoló, hogy más nem látott benne fantáziát.

„Olyan volt ez az úszás, mint amikor a kisfiú elindult a nagyvárosba szerencsét próbálni – jellemezte Tari. – Úgy érkeztünk, hogy mindenképpen döntőt akarunk úszni. A jó felkészülés után mindhárom futamban megjavította a legjobbját. A londoni Európa-bajnokságból tanult, hogyan ossza be az erejét, és a médiával is tud már bánni annyira, hogy ne szálljon el attól, mert felkapták, hanem tudjon a földön maradni. Úgy köszöntem el tőle a futam előtt, hogy szervusz, bajnok, mindent bele. Hiszen önmagát már leküzdötte azzal, hogy nem tartott a nagy nevektől, akik mellette úsztak. Mindig kitűzött maga elé célt, anno a felnőttbajnoki címet, az ifjúsági Európa-bajnoki, majd az ifjúsági olimpiai bajnoki címet, most az érmet, és még van lépcső, amire odaérjen, a felnőtt olimpiai bajnoki győzelem. Mindenki azt mondja neki, nem az a fontos, amit most elért, hanem amit később el fog.”

Az olimpia előtt amolyan „mi fiúnkként” írtunk portrét Kenderesi Tamásról, hiszen folyamatosan követtük korosztályos pályafutása sikereit, így ezúttal is szívből gratulálunk az olimpiai bronzérméhez!

Szilágyi Liliána (19) tizedik helyen zárt 200 m pillangón. Szilágyi a táv első előfutamában 2:07,34-es eredménnyel – a délelőtti 2:06,99-es teljesítményénél gyengébb idővel – a hatodik lett, összesítésben pedig a tizedik helyen zárt, s nem került fináléba.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS