Keserű norvég pirula

Gyakorlásnak fogta fel az egyértelműen a nyolcaddöntőre készülő magyar női kézilabda-válogatott a Norvégia elleni csoportmeccset a moszkvai junior-világbajnokságon, amely választ adott néhány kérdésre: Norvégia nagy különbséggel, 35-24-re nyert.

reb Már a Montenegró elleni győzelmet követően elmondta ifjabb Kiss Szilárd szövetségi edző, hogy Norvégia és Dánia ellen az lesz a feladat a junior női kézilabda-világbajnokságon, hogy gyakoroljanak, és megleljék a hibákat a játékban, amelyeket javítani kell a kieséses szakaszra.

faluvegi_dorottya

Norvégia ellen gyakoroltak a lányok

A Norvégia elleni első félidőt látva felrémlett előttünk a két évvel ezelőtti, U18-as világbajnokság utolsó csoportmérkőzése, amikor a magyar együttes belement a japánok elleni őrült rohanásba, kifáradt, s bár öt nyert meccsel lépett tovább, a nyolcaddöntőben vereséget szenvedett.

Nos, szemre az északiak tempóját kicsit sem tervezte felvenni a magyar csapat, a félidő felére szinte kellemetlenül nagy, 13-5-ös hátrányba került. Senki sem törte össze magát a védekezésben, a Montenegró ellen megsérült Hámori Konszuéla pályára sem lépett, s bár akadtak szép megmozdulások, azokat jellemzően a norvégoktól láttuk, a legtöbbször az ellenfél szurkolói és játékosai örülhettek – aminek rendre hangot is adtak. Ifjabb Kiss gyorsan időt kért, de az a gyanúnk, komoly meccsen nem úgy osztotta volna ki az utasításokat, mint most tette.. A 20-10-es félidei norvég előny nem festett jól, de egyértelmű volt, vb-csoportkör ide vagy oda, ezt a csapat ütemtervében ezt nem tétmeccsnek kalibrálták.

A második felvonásban Bouti Fruzsináék kis ideig nyitott védekezéssel próbálkoztak,s bár változott a játék képe, érdemben nem csökkent a különbség: Norvégia 35-24-re nyert, szombaton 19 órától pedig Dánia ellen zárja a csoportkört a válogatott.

„Szerettük volna megnézni, hogyan működik komoly csapat ellen a hatos falunk, s választ kaptunk: sehogy – kezdte ifjabb Kiss Szilárd szövetségi edző. – A korábbi világversenyeken együtt dolgozó falból csak Gerháth Fanni szerepelt ma, a felkészülési idő pedig rövid volt ahhoz, hogy jól működő, zárt védekezést rakjunk össze. A második félidőben elővettük a nyitottat, de azt nem volt szabad egész meccsen alkalmazni, azzal a hétfői nyolcaddöntőre egyszerűen elpusztulnának a játékosok a fáradtságtól. A nyitottban jók vagyunk, bízunk benne, Dánia ellen is alkalmazzuk. A tizenegy gól sok, ennyi sosem fér bele, hiszen nem úgy mentünk fel a pályára, hogy mindegy, mi történik, de nincs gond. Norvégia más, sokkal erősebb szint, ilyen meccseket kell játszani. Most kell gyakorolni, a nyolcaddöntőben arra már nem lesz mód.”

Korábbi cikkeinket itt olvashatja: beharangozóMagyarország-ÜzbegisztánMagyarország-Angola, Magyarország-Montenegró

NŐI JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, MOSZKVA
A csoport, 4. forduló
MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 24-35 (10-20)
Játékvezetők: Jedermann Jörgensen, Posch (amerikaiak)
MAGYARORSZÁG: Gercsó, Mistina, Wéninger (kapusok), Bouti, Élő 2 (1), Faluvégi, Ferenczy 5 (3), Gerháth 1, Gindeli, Hámori, Katona 1, Monori 2, Pintér 5, Puhalák 2, Szabó 2 (1), Tóth 4. Szövetségi edző: ifjabb Kiss Szilárd
NORVÉGIA: Lerstad, Raasok (kapusok), Abdula, Andersen 6, Bergset 1, Fauske 4 (1), Halvorsen 1, Hernes 5, Högdahl 2, Kallestad, Nygård 1, Obaidli 1, Solaas 8, Toft 2, Vinje 1, Wolff 3. Szövetségi edző: Tore Johannessen
Kiállítások: 4, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 6/5, ill. 1/1
A forduló további mérkőzései az A csoportban:
17.00 Montenegró–Dánia
19.00 Üzbegisztán–Angola

Az A csoport további menetrendje
Július 9., szombat 19.00: Magyarország–Dánia

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS