Keszthelyi Vivien: Ez már túlmutat az egyéni karrieren

Keszthelyi Vivien: Ez már túlmutat az egyéni karrieren

Kormány Sport

Óriási lehetőséget kapott Keszthelyi Vivien, olyat, amely világszinten is kevés autóversenyzőnőnek adatik meg.

A folyamatos fejlődésnek úgy tűnik, hogy meglett a jutalma. A Formula kategória szinte minden szintjén érdekelt Carlin istálló három éves szerződést ajánlott Keszthelyinek, melynek keretein belül felkészülhet és eljuthat a Forma–1-ig. A magyar autósport történetében kevés pilótának adatott meg, hogy nemzetközi elitben versenyezhessen, éppen ezért az ifjú versenyző eddig álmodni sem mert arról, hogy egyszer ilyen magas szinten képviselheti hazáját.

Ez már túlmutat az egyéni karrieremen. Köszönettel tartozom szüleimnek, továbbá a német Audi Sport vezetőségének, és minden támogatónak akik a pályafutásom elején lehőséget biztosítottak, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek az autósportban, továbbá az eddig vezető úton a tekintélyes anyagi támogatás mellett sportszakmailag is segítették munkámat. Az egyre nagyobb lehetőség egyúttal jelentős anyagi terhet is jelent, melyet a jelenlegi támogatóim, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium segítségével próbálunk megoldani” – fejtette ki a 19 éves pilóta.

Keszthelyi azt is elmondta, hogy a nemzetközi autósportban a Forma–3 kategóriától felfelé igyekeztek a megfelelő helyeken felhívni a figyelmet az egyre növekvő anyagi teherre, valamint a kínálkozó kiemelkedő lehetőségre, mellyel Magyarország az autósport csúcsának tartott Formula kategóriában az autóversenyzőnő révén felkerülhet az autósport világtérképére.

Természetesen jeleztük Magyarországon a megfelelő helyeken a lehetőséget. Rettentően szerencsésnek érzem magam, hogy női pilótaként eljutottam a Forma–3-ba is. Büszke vagyok rá, hogy magyar pilótaként top csapattól kaptam lehetőséget a király kategóriáig eljutni. Ez, mint tudjuk, nemzetközi szinten nagyon keveseknek adatik meg, különösen a női pilóták közül. Talán két-három autóversenyzőnő mondhatja el magáról a világon, hogy hasonló lehetőséget kapott. Közöttük viszont egyedül én szorulok anyagi támogatásra, mivel egy ilyen kis országban kevés támogató cég áll rendelkezésre” – fogalmazott Keszthelyi Vivien.

Hozzátette: magyarként szinte lehetetlen eljutni az autósportban legmagasabb szinten jegyzett Formula kategóriába, mivel a külföldi pilóták jelentős pénzügyi és – országuk révén – gazdasági előnnyel bírnak.

Annak ellenére, hogy a külföldi pilótákhoz képest hátrányos helyzetem miatt lényegesen kevesebbet tudtam tesztelni, úgy gondolom, hogy az elmúlt évek alatt minden kategóriában tudtam tartani a versenyt a nemzetközi mezőnyben, és magyar pilótaként minden kategóriában a legtöbb pontot, dobogót és trófeát tudtam gyűjteni. Nemzetközi szinten a támogatásbeli különbségek sajnos nagyon szembetűnők, de remélhetőleg ez a jövőben meg fog változni…” – mondta a pilóta.

Keszthelyi Vivien karrierje során egyre magasabb szintekre jutott. A kezdetektől felnőtt férfi pilóták között versenyzett nemzetközi sorozatokban, és az első éveiben a Swift Cup Europe-ban elért abszolút eredményeivel már 13 évesen megmutatta, hogy fényes jövő állhat előtte. A benne rejlő potenciált az Audi Sport Racing Academy is felismerte, így következő két esztendőt már a német márka gyári pilótájaként, kétszeres túraautó-bajnokként hagyta maga mögött.

Kontraktusa harmadik évében, 2018-ban szintén az Audi égisze alatt lépett a nagy túraautó (GT) kategóriába, ahol 17 évesen az első szezonjában rookie bajnoki címet szerzett. Ezt követően sem volt megállás: angol főtámogatójának köszönhetően tavaly már a nemzetközi Formula kategóriában indult, és szerzett értékes tapasztalatot Ázsiában és Európában az F3-ban.

Keszthelyi új kategóriában versenyzett, de ez nem állította meg abban, hogy további rekordokkal bővítse önéletrajzát. A 2019-es idény végén az első formaautós szezonban gyűjtött pontok tekintetében ő lett minden idők legsikeresebb magyar autóversenyzője, és az egyetlen, akinek két kontinensen is sikerült pontot szereznie a kategóriában.

Forrás, fotó: Keszthelyi Vivien Team