Két éremről jön a zárónap

A lengyelországi Európa Játékok vasárnapi versenyében két magyar is pástra lépett. Márton Viviana és Patakfalvy Luca is a nyolcaddöntőben búcsúzott, nem volt szerencséjük, egyikük legyőzője sem vitte tovább magával a magyar versenyzőket a vigaszágra, mivel nem jutottak fináléba. Az utolsó taekwondós napon három magyarért szoríthatunk. 

(fotó: MOB)

Márton Viviana (67 kg) a franciák első helyen kiemelt, idei világbajnokával, Magda Wiet Heninnel találkozott az Európa Játékok nyolcaddöntőjében. Fél perc alatt egy test- és egy fejrúgással 5-0-ra vezetett a magyar lány. A gall egy testrúgással válaszolt, de az utolsó percre 7-1-ről indultak neki. Elkezdte ledolgozni hátrányát Wiet Henin és megközelítette három pontra Vivianát és az utolsó fél perc előtt már ő állt jobban (7-8). A szoros végjátékból a francia jött ki jobban és nyerte az első felvonást.
A második menetet Wiet Henin kezdte eredményesebben és ezúttal ő vezetett öttel pillanatok alatt. Jól védekezte le a világbajnok Viviana támadásait és jól támadott vissza. Egy perccel a vége előtt kialakult a 12 pontos különbség, ami a menet és egyúttal a meccs végét jelentette.

Nyolcaddöntő:

Márton Viviana – Magda Wiet Henin: 0-2


Patakfalvy Csenge (62 kg) egy testrúgással indította a meccset az Európa Játékok nyolcaddöntőjében a lengyel Julia Szpakkal szemben. Mikor egy percet mutatott az óra, már a hazai versenyző állt jobban (2-6). Csenge gyorsan visszajött két pontra, de egy újabb fejessel 4-9-re távolodott Szpak. A hajrában már nem változott az állás, az első a lengyelé lett.
A második menet igazi taktikai csatát hozott, egy perc alatt nem is jegyeztek pontot. Csenge bő fél perccel a vége előtt talált egy ütéssel, de a lengyel gyorsan fordított egy testre elhelyezett rúgással (1-2). Megnyomta a hajrát Csenge, de jól használta ki az adódó kontralehetőségeket Szpak és a másodikat is megnyerve továbbjutott.

Nyolcaddöntő:

(fotó: MOB)

Patakfalvy Csenge – Julia Szpak: 0-2

A magyar csapat eddig egy ezüst- és egy bronzérmet nyert a játékokon.

A magyarok további programja:

Június 26., hétfő:

Füredi Rebeka (73 kg)

Bailey Kelen (87 kg)

Padla Orsolya (+73 kg)

A szervezők tájékoztatása szerint a nyolcaddöntőket délelőtt, 9 és 12.15 között rendezik, a negyed- és elődöntőket, valamint a vigaszági meccseket 14.00 és 17.15 között bonyolítják, a finálét és a bronzmérkőzéseket 19 órától tartják.

Az Európa Játékokat az M4 Sport élőben közvetíti csatornáin.

Hétfőn a nyolcaddöntőben a két női indulónk török, Kelen pedig ukrán ellen kezd. Füredi Rebeka Sude Yaren Uzuncavdar (11:24-kor), Padla Orsolya Nafia Kus (10:36-kor), Bailey Kelen Vladyslav Bondar ellen (11:36-kor) meccsel.

Taekwondo Szövetség