Két fiatal a TOP–12-n

Két utánpótláskorú versenyző már biztosan részt vehet a 2016. évi asztalitenisz felnőtt Top–12 bajnokságon, hiszen a kvalifikációs versenyen Sabján Gergely és Bálint Bernadett is kiharcolta az indulás jogát.

STJ A negyeddöntőkkel folytatódott a budai Marczibányi téri Ormai László Asztalitenisz Csarnokban a felnőtt TOP–12-es bajnokság kvalifikációs sorozata. A szerdai napon már egyenes kieséses rendszerben zajlottak a küzdelmek. Az utánpótlás legjobbjai közül asztalhoz állhatott az U21-esek közül Sabján Gergely (Komló) és Kovács Sebestyén (BVSC-Zugló), míg az ifik közül Bruckner Máté (BVSC-Zugló) és Timafalvi Gergő (Eger). A nők mezőnyében az U21-es Bálint Bernadett (Kolbermoor), az ifik közül Fehér Orsolya és Göndör Fanni (mindkettő Statisztika), míg a serdülőktől Nagypál Márta (Jászkun Volán) és Harasztovich Fanni (Statisztika) volt érdekelt.

Bálint Bernadett Fotó: aradinap.ro

Bálint Bernadett  •  Fotó: aradinap.ro

A férfiaknál a negyeddöntőben Németh János 4-2-re verte meg Kovács Sebestyént, Timafalvi Gergő szintén 4-2-re nyert Lung Dániel ellen, és ugyanez az eredmény született Vitsek Iván és Bruckner Máté meccsén is, a rutinos szegedi versenyző javára. A negyedik mérkőzésen Sabján Gergely 4-1-re diadalmaskodott Magyar László ellen. Az elődöntőben Németh 4-1-re nyert Timafalvi, Vitsek pedig 4-3-ra Sabján ellen. A döntőben: Vitsek–Németh 4-3. A bronzmeccsen Sabján 4-2-re verte meg Timafalvit, így Vitsek, Németh és Sabján lehet ott a decemberi TOP–12-n, Timafalvi pedig az első számú tartalék. Lejátszották az összes többi helyosztót is, mert visszalépések esetén a kvalifikációs sorrendnek megfelelően töltik fel majd a TOP–12 mezőnyét. Eredmények, az 5-8. helyért: Kovács–Lung 4-1, Magyar–Bruckner 4-0. Az 5. helyért: Kovács–Magyar 4-1, a 7. helyért: Lung–Bruckner 4-2.

A nőknél a negyeddöntőben: Ambrus Krisztina–Harasztovich Fanni 4-1, Fehér Orsolya–Göndör Fanni 4-1, Bálint Bernadett–Nagypál Márta 4-0, Madacki Mirella–Pattantyús Petra 4-1. Az elődöntőben Ambrus 4-0-ra verte meg Fehért, Bálint pedig 4-2-re Madackit. A fináléban Ambrus győzött 4-2-re, míg a bronzmeccs Madacki 4-1-es sikerével zárult. Így Ambrus, Bálint és Madacki indulhat a TOP–12-n.

Az 5-8. helyért: Harasztovics–Göndör 4-1, Nagypál–Pattantyús 4-2. Az 5. helyért: Nagypál–Harasztovich 4-3, a 7. helyért: Pattantyús–Göndör 4-3.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS