Két játékost száműztek Pécsett

image

Marko Scsepanovics és Nenad Todorovics a harmadosztályban folytatja.
A PMFC-Matias a tavaszi szezonban gyengén muzsikál. Először az edzőt menesztették márciusban, akkor Mészáros Ferenc helyét Mink Olivér vette át. A Baranya megyeiek vele sem táltosodtak meg, viszont az új tréner annak ellenére, hogy már közel a bajnokság vége mégis példát statuál. Két légióst a pécsiek második csapatához irányított a rossz teljesítmény okán.
Marko Scsepanovics és Nenad Todorovics is aNBIII-ban fejezi be a 2011/2012-s szezont. Mink Olivér a Diósgyőr elleni vereség után azt nyilatkozta, hogy néhány játékosnak el kellene gondolkodnia illetve arról is beszélt, hogy vannak olyan légiósok, akik nem ütik meg az OTP Bank Liga szintjét, ezért pedig fölösleges őket foglalkoztatni.
Úgy tűnik, hogy Scsepanovicsra és Todorovicsra gondolt elsősorban Mink Olivér, hiszen számukra hétfőn véget ért az első-osztályú bajnokság. Pécsett tehát nem túl rózsás a helyzet, ráadásul szombaton a listavezető Debrecen vendége lesz a PMFC, melyre különösen nehéz összecsapás vár a hétvégén, hiszen a DVSC egy esetleges győzelemmel matematikailag is bebiztosítaná első helyét, azaz megnyerné a 2011/2012-s OTP Bank Liga kiírást.
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.