Két jogos tizenegyest sem adtak meg a Milannak – VIDEÓ

Hatalmasat hibázott a játékvezető és a VAR a Bologna-Milan mérkőzésen.

A piros-feketék 1-1-es döntetlent játszottak a Bologna ellen és két értékes pontot hullajtottak az olasz bajnokság 30. fordulójában. A múlt heti Empoli elleni bajnokihoz és a hétközi Napoli elleni Bajnokok Ligája-meccshez hasonlóan ezúttal is erősen vitatható, hibás játékvezetői ítéletek születtek, amelyek egyértelműen hátrányosan érintették a Milant.

A MilanNews beszámolója szerint két tizenegyest sem ítéltek meg a Milan javára a Bologna elleni mérkőzésen. Az első incidens a meccs elején történt, amikor a 6. percben Ante Rebic remek átadást kapott a tizenhatoson belül, majd megtolta a labdát és Adama Soumaoro rálépett a támaszkodó lábára. Davide Massa játékvezető tévesen továbbot intett és a VAR-szobában helyet foglaló Marco Di Bello szintén nagyot hibázott, amiért nem jelezte a szabálytalanságot a játékvezetőnek, ugyanis jogos tizenegyes maradt el.

A másik elmaradt büntető a 90. percben történt, amikor Jhon Lucumi kezezett a tizenhatoson belül. Massa ezt az esetet is figyelmen kívül hagyta, néma maradt a sípja és folytatódott tovább a játék a Milan játékosok heves reklamálása ellenére. A VAR ismételten nem avatkozott be.

SOUMAORO BELÉPŐJE:

Rebic penalty shout vs Bologna
by u/GianniRivera10 in ACMilan


LUCUMI KEZEZÉSE:


by u/Claija79 in ACMilan


Nem ez volt az első alkalom, hogy Massa tévedései hátrányosan érintették a Milant, ugyanis az előző szezonban a Napoli elleni hazai bajnokin két ízben is nagyot hibázott. Először a meccs elején a nápolyiak (győzelmet érő) gólja előtt a Milannak kellett volna bedobással jönnie, majd a rendes játékidő hosszabbításában tévesen érvénytelenítette Franck Kessié egyenlítő gólját lesre hivatkozva.