Két K. O. a szlovákoknak

A Szlovákia elleni könnyed kettős győzelemmel zárta a szezont a serdülőfiú-kézilabdaválogatott Balatonbogláron. A szomszéd válogatott komoly ellenállást sem tudott kifejteni Vágó Attila együttese ellen.

UP-info A nyár közeledtével, a bajnoki szezon végével akár lankadhatna a figyelem, és mindenkinek a jól megérdemelt pihenőn járhatna az esze. Nem kizárt, hogy ez történt a serdülő fiú kézilabdázókkal is, ám az biztos, hogy a két, Szlovákia elleni felkészülési mérkőzés eredményén vajmi kevés nyomot hagyott.

serdulok_fiu_szlovakok

Kezdődhet a nyár

Vágó Attila szövetségi edző csapata szerdán, majd csütörtökön is összecsapott a szomszéd ország korosztályos legjobbjaival. Az első találkozón a tíz gólig jutó Tóth Péter vezetésével már az első játékrészben eldőltek a lényegi kérdések, de a második harminc percben sem engedtek ki a srácok, így majdnem megduplázódott az előny.

Gyakorlatilag ugyanezt a forgatókönyvet követhettük végig a csütörtöki mérkőzésen, legfeljebb annyi különbséget fedezhettünk fel, hogy a magyar csapat tagjai megosztoztak a találatokon, minden mezőnyjátékos legalább egyszer megzörgette a szlovák hálót.

A két meccsen összesen 32 gólos különbséggel bizonyult jobbnak a magyar együttes a szlováknál, így a fiúk sikerélménnyel a zsebben vonulhatnak aszünetre.

FIÚ-SERDÜLŐVÁLOGATOTT, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Balatonboglár

Magyarország–Szlovákia 35-18 (18-10)
A magyar csapat góldobói: Tóth Péter 10, Papp Bence 5, Bálint Bence, Vajda Huba 3-3, Bendicsek Ákos, Fülöp Nándor, Kőhegyi Ákos, Kurucz Máté, Széles Ákos, Tóth Patrik 2-2, Kecskés Bence, Szász Bence 1-1, (kapusok: Győri Kristóf, Pálfi Dominik)
Magyarország–Szlovákia 40-25 (20-9)
A magyar csapat góldobói: Szász Bálint 6, Bálint Bence, Fülöp Nándor, Széles Ákos, Tóth Patrik 4-4, Kecskés Bence, Papp Bence 3-3, Czakó Áron, Gáspár Attila, Kőhegyi Ákos, Vajda Huba 2-2, Bendicsek Ákos, Kurucz Máté, Salamon Zalán, Tóth Péter 1-1 (kapusok: Győri Kristóf, Pálfi Dominik)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS