Két tusa, tíz érem

A Kőbánya SC fiatal versenyzői részt vettek a törökországi kéttusa Európa-bajnokságon. A csapat négy arany-, öt ezüst- és egy bronzéremmel térhetett haza, ami még a jó szereplésre számító edzőt is meglepte.

Lakner Gábor A korábbiaktól eltérően magyar résztvevői is voltak a törökországi Kuşadasiban megrendezett kéttusa Európa-bajnokságnak. A szövetség bevett szokása szerint legkorábban akkor indítja a fiatalokat világversenyeken, amikor már háromtusában vitézkednek. A Kőbánya SC edzője, Geleta Balázs azonban jó lehetőségnek tartotta a részvételt, így tizenhárom KSC-versenyző – a szövetség jóváhagyásával – elutazott az Égei-tenger partjára.

A verseny lebonyolítása eltért az itthon megszokottól, a sportolóknak a kettéosztott futószám közben kellett úszniuk, ráadásul a hullámzó tengerben. A 10 és 15 éves kor közötti magyar résztvevők azonban remekül alkalmazkodtak a körülményekhez. A verseny első napján a vegyes váltók küzdelmeiben Dobronyi Dorina és Miszlai Máté, valamint Wielkiewicz Lara és Tompos Tamás ezüstérmes lett, az Illés Katrin, Kovács Zénó páros pedig bronzot nyert.

kettusaAz egyéni versenyben taroltak a magyarok: Papolczi Emília és Erdős Rita első, Illés Katrin, Dobronyi Dorina és Wielkiewicz Lara második helyezést ért el. A csapatverseny mindkét aranyérmét a magyarok hozták el: az Erdős Rita, Illés Katrin, Balogh Orsolya összetételű együttes és a Szalai Zalán, Miszlai Máté, Kovács Zénó alkotta gárda is a legjobbnak bizonyult a tizenöt ország versenyzőit felvonultató mezőnyben.

„Egy-két versenyzőtől számítottam jó eredményre, de az már kisebb meglepetést okozott, hogy ennyi dobogós helyezést tudtunk elérni. Annak fényében különösen szépen szerepeltünk, hogy rendkívül erős mezőny gyűlt össze Kuşadasiban – mondja a küldöttséget vezető Geleta Balázs. – Mivel a törökök csak a közelmúltban csatlakoztak a nemzetközi szövetséghez, nem volt tapasztalatuk a rendezésben. Így az első napon akadtak hiányosságok, de a következő versenyszámot már gond nélkül bonyolították le.”

A Kőbánya SC-ben hat éve működik az öttusa-szakosztály. Létrehozásának fő célja az volt, hogy az úszók közé be nem férő fiatalok ne vesszenek el, ki tudják próbálni magukat másik sportágban. A fiatal szakosztálynak jelenleg mintegy ötven igazolt versenyzője van.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS