Kétszer majdnem meghalt a verseny során, mégis világbajnok lett

A Tor des Géants történetében a nagyenyedi Polgár Levente az első a világon, akinek sérültként sikerült teljesítenie a távot. A sportoló 140 óra alatt teljesítette a 330 kilométeres távot az Alpokban. Ez a világ egyik legnehezebb futóversenye. Hossza 330 kilométer, amelyet a versenyzőknek 150 óra alatt kötelező teljesíteniük. Az eseményt az olaszországi Valle d’Aosta nevű völgyben rendezik minden év szeptemberében. Kiinduló- és zárópontja Courmayeurben van, egy gyönyörű alpesi községben, amelynek területén található a Mont Blanc – írja a Maszol, ahol a sportolóról több kép is látható. 

A versenyt 2010-ben rendezték meg először. Az útvonalon 43 felüdülő pont van, ahol a versenyzők ehetnek, alhatnak, és szükség esetén orvosi ellátást kaphatnak. Ezenkívül van hét, 50 kilométerenként elhelyezett életmentő bázis, a túra rendkívüli nehézsége miatt. A legnagyobb kihívást elsősorban nem is a nagy távolság és a sziklamászás jelenti, hanem az extrém időjárás, amely miatt több kiadását is félbe kellett szakítani a versenynek egy-egy napra. A célba jutó sportolók aránya hatvan százalék körüli, amely ténylegesen tükrözi, hogy milyen hihetetlen sok erőt vesz igénybe.

Ezért hatalmas siker az, hogy Levente világelső lett a maga nemében az olasz viadalon. Jobb karját rendkívül fiatalon hat-hétévesen vesztette el egy vonatbalesetben. Nem élt túl egészségesen, több mint száz kilóra hízott. 33 évesen döntött úgy, hogy változtatni fog. Ez hatalmas változást hozott az immáron 42 éves férfi életében, aki annyira belejött a sportolásba, hogy már profi szinten folytatja a futást, és rendkívül sikeres is benne. Két cipősdoboznyi okleve van már otthon félmaratonjait követően. 

„Még arra is ügyeltem, hogy harminc kilométerenként kicseréljem a zoknimat, mert tudtam, ha a lábam megsérül, akkor fel kell adnom a versenyt. Nehogy azt képzelje valaki, hogy csak úgy végigsétáltunk a hegyeken, megmásztuk a sziklákat, elfogyott a 330 kilométer, és kész, meglett a teljesítmény. Ott bizony szaladni is kellett, hiszen másként nem teljesíthető 150 óra alatt a távolság!” – nyilatkozta a sportoló. Elárulta azt is, hogy kétszer súlyos baleset is érte a táv alatt: egyszer majdnem lezuhant, miután megcsúszott a nedves sziklákon, alig tudta megállítani magát. A másik esetben pedig véletlenül fellökték, és csak azért nem verte be keményen a fejét, mert hátizsákja megvédte őt.

És hogy mi volt számára a legnehezebb? Hát, nem az extrém időjárás, hanem a hallucináció!

„Számomra a legrettenetesebbnek a hallucináció tűnt, amelyik a második éjszaka állt be nálam, az első háromezer méteres csúcsnál, egy adott pillanatban már csak tapogatózva tudtam továbbmenni. Tudtam, hogy létezik ilyesmi, hogy gyakran előáll ezeken a versenyeken, de nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz.”

A verseny alatt 8 kilóot fogyott, viszont végül sérülésmentesen ért haza. Elmondta, hogy az egész verseny fejben dőlt el, ráadásul fontos felfedezést is tett az út alatt:

„A legnehezebb pillanatokban, amikor csak te és az Isten vagy kint a semmi közepén, valahogy kiürül a tudatod, már nem gondolsz semmire… Aztán rájöttem, hogy ez az út tulajdonképpen arra volt jó, hogy megbékéljek önmagammal, és megtaláljam saját magam. Igaz, még nem a Leventét, csupán a Levit találtam meg, de ki tudja, mit hoz a jövő? Az sem kizárt, hogy még egyszer megpróbálom teljesíteni a Tor des Géants-ot.”

Írta a Magyar Hírlap