Ketten a háromban?

Izgalmasan alakul a lengyelországi ifjúsági sakkcsapat Európa-bajnokság végjátéka: kedvező eredmények esetén mindkét magyar fiúegyüttes dobogós helyen zárhat. A lányoktól távol került az éremszerzés lehetősége.

L. G. A lengyelországi Karpaczban zajló U18-as csapat Európa-bajnokság ötödik játéknapja felemás eredményeket hozott. A magyarok első fiúcsapata 3-1-re kikapott Németországtól, miután Korpa Bence ugyan könnyed játékkal győzött, azonban Gledura Benjámin és Kántor Gergely világossal, Csonka Balázs sötéttel vereséget szenvedett. A második csapat ugyanakkor 2,5-1,5-re legyőzte a lengyelek első együttesét: Antal Tibor Kende villámgyőzelmet aratott, Péczely Sebastian Zsombor is megszerezte az egész pontot, Kaczúr Flórián kiharcolta a döntetlent, míg Juhász Ármin kikapott.

karpacz2A hatodik játéknap már jobban sikerült, az első csapat szenzációs játékkal 3,5-0,5-re legyőzte a címvédő törököket. Gledura és Kántor is sötéttel aratott gyors győzelmet, Korpa érvényesítette gyalogelőnyét, míg Csonka remizett. A második gárda 2-2-es döntetlent ért el a grúzokkal szemben, Juhász és Péczely győzött, Antal és Kaczúr kikapott. Meglepetésre a hatodik helyre rangsorolt csehek legyőzték az éllovas németeket, és átvették a vezetést.

Az első csapat a lengyelek második alakulata ellen éremért játszik vasárnap délután, kedvező eredmények esetén pedig a németek ellen asztalhoz ülő második csapat is odaérhet a dobogóra. Jelenleg az első csapat a negyedik, a második pedig az ötödik helyen áll. Holtverseny esetén a Berger-Sonneborn pontszámítás dönt: az ellenfelek meccspontjai szorozva az ellenük elért táblaponttal – a leggyengébb ellenfél nem számít.

A lányoknak kifejezetten rosszul sikerült a hajrá, hiszen előbb a lengyelektől, majd az aranyéremért küzdő észtektől szenvedtek 1,5-0,5-es vereséget, így távol kerültek a dobogótól. A hatodik helyen álló páros az utolsó helyen szerénykedő osztrákok ellen zárja a tornát.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS