Ketten éremközelben

Kellemes meglepetésre a három magyar szereplő közül Réczi Bianka és Vilhelm Viktória is értékes ötödik helyezést szerzett a bukaresti junior Eb első női versenynapján. Három nyugat-európai és egy ukrán arany született, a nap sztárja a norvég színekben versenyző csokilány, Grace Gullén volt.

Szekeres István Most ismét elő kell vennem a sportág bölcs megfigyelését: teljességgel kizárt (ma már) minden korosztály világversenyén, hogy valaki pusztán szerencsés sorsolással, győzelem nélkül az első hatba kerüljön. Az éremszerzéshez viszont ráadásul bravúrra is szükség van. Erre épült Nagy Lajos szövetségi edző Eb előtti, a honlapunknak adott nyilatkozata is, nevezetesen a 44 kilós magyar szereplő, Réczi Bianka esélyéről: „még kihasználhatja, hogy a legkisebbek súlycsoportjában általában tíznél kevesebben indulnak, így egy győzelemmel már éremért küzdhetne.”

Bius, azaz Bianka Fotó: MBSZ

Bius, azaz Bianka  •  Fotó: MBSZ

Nos, Bius – ahogy a sportágban, kedvesen Biankát becézik – szó szerint igazolta az elméletet. Igaz ugyan, hogy nem tíznél kevesebben indultak, hanem tizenegyen, de az csak növeli a teljesítményének az értékét. Nagyon szerencsés sorsolást kapott, a felső ágra került, így a negyeddöntővel kezdte. Ott, ahogy kell, győzött. Nem is akárhogyan. Lendületes, látványos csípődobás után tusolta a norvég Eriksent, még két perc sem kellett hozzá. Megvolt tehát a győzelem, és azzal a pontszerző hely.

Az elődöntőben technikai tussal maradt alul a rutinos, fehérorosz Sztankeviccsel, a tavalyi junior Eb ezüst- és a vébé bronzérmesével szemben. A bronzéremért a lengyel Beata Koślával kellett megküzdenie, aki kétszer volt ötödik kadetvébén, és most, az elődöntőben 10-4-re kapott ki a fehérorosztól.

A lengyel legyőzése lett volna az éremhez szükséges bravúr. De nem sikerült. Magáról a helyosztóról majd később.

Viktória

Viktória

Vilhelm Viktória is igazolta Nagy Lajos mesteredző előrejelzését, miszerint már van annyi nemzetközi tapasztalata, hogy jó eredményt érjen. Be is jött. Az 59 kg nyolcaddöntőjében okos birkózással nyert a bolgár Kasinova ellen. Az első menetben két, lendületes levitellel elment 4-0-ra, a másodikban a bolgár mögékerüléssel szépített (4-2), aztán viszont hiába robotolt, Viktória biztosan blokkolta. Még azon az áron is hogy megintették.

Két másodperccel a befejezés előtt, az alamizsna szintű 4-3-ért…

A negyeddöntőben neki sem volt ellenszere a nap sztárja, a jövő egyik legnagyobb birkózója, a norvég Bullén ellen. aki aztán simán döntőbe jutott. Viktória így a vigaszágon folytathatta, ahol látványos, gyors tussal lépett túl a francia Greneron elleni mérkőzésen. A bronzéremért az olasz Ariana Carieri lett az ellenfele, akit a norvég kiválóság – akárcsak a magyart – technikai tussal győzött le.

És akkor most nézzük meg a két helyosztón történteket! Mindkét meccsbe a negyedik perc után pillantunk be. A 44 kg-ban a lengyel Kośla éppen 4-2-re vezet Bius, illetve az 59 kg-ban az olasz, a tavaly juniorvébé-bronzérmes Carieri 4-1-re Viktóra ellen.

A hátralévő két perc a birkózószőnyegen maga az örökkévalóság…

De a mieink tanácstalanok. Bár mennek, mennek előre becsülettel. Abba a csapdába ugyan nem esnek bele, mint Aszódi Rita a román Anghel ellen a 67 kg selejtezőjében, hogy sorozatban úgy megy lábra, hogy abból az ellenfél mindig mögékerül. (Nem bántjuk Ritát, hiszen a hosszú kényszerszünet után újra fel kell építenie a birkózását.) A két magyar bronzmeccses közötti rutinkülönbség mégis kijön. Bianka nem tud egyenlíteni. Viktória viszont az 1-4 után a hajrában csak végrehajt egy mögékerülést (3-4), be is billentené az olaszt, de lejár az idő.

A norvég csokilány

A norvég csokilány

Ami a női birkózás első bukaresti versenynapját illeti, jelentős a különbség az előző nap véget ért kötöttfogáshoz képest. Ott a volt szovjetek csak azért nem viszik el mind a nyolc aranyat, mert Lévai Zoltán a magyaroknak is kiharcol egyet. Itt három bajnoki címet megy Nyugat-Európába, a németek, a norvégok és a franciák révén, és egy marad az ukránoknak.

Ejtsünk azért néhány szót még a nap sztárjáról, a norvég színekben birkózó „csokilányról”, Grace Bullénről, aki maga az őserő, és a vérében van a sportág minden fizikai és technikai kelléke. A szüleivel együtt háborús körülmények között menekült el Szudánból, és telepedett le az észak-európai országban. Szép sikereket tudhat maga mögött: a kadet-korosztály világ- és kétszeres Európa-bajnoka, és ifjúsági olimpiát nyert. A tavalyi junior Eb döntőjében Galambos Ramónát győzte, majd a felnőtt vb-n a világbajnok Sastin Mariannának minden tudására és rutinjára szükség volt, hogy legyűrje.

Bullén a mostani döntőben kétszer is úgy emelte ki magasan, a levegőbe az azeri Manolovát, mint amilyen könnyedén a kisgyerek jelentkezik felnyújtott kézzel a kérdésre: „Ki kér tortát?”

JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUKAREST
Női birkózás, 1. versenynap: 44, 51, 59, 67 kg
A magyar szereplők. 44 kg (11 induló): Réczi Bianka. 51 kg (13): nincs magyar résztvevő. 59 kg (16): Vilhelm Viktória. 67 kg (12): Aszódi Rita
A magyar mérkőzések. Selejtező. Réczi–Ramona Eriksen (norvég) csípődobás, tus az 1:41. percben. Alexandra Anghel (román)–Aszódi 10-2. Nyolcaddöntő. Vilhelm–Alekszandrina Kasinova (bolgár) 4-3. Negyeddöntő. Grace Jacob Bullén (norvég)–Vilhelm technikai tus, 10-0 a 2:14. percben. Elődöntő. Kszenia Sztankevics (fehérorosz)–Réczi technikai tus, 10-0 az 1:36. percben. Vigaszág. Vilhelm–Metty Greneron Mondange (francia) gáncsos ledöntés, tus az 1:43. percben
Bronzmérkőzés. Beata Kośla (lengyel)–Réczi 4-2. Arianna Carieri (olasz)–Vilhelm 4-3
A nap Európa-bajnokai és a magyar versenyzők helyezése
44 kg: Okszana Livacs (Ukrajna),… 5. Réczi Bianka
51 kg: Elena Heike Brugger (Németország), magyar induló nem volt
59 kg: Grace Jacob Bullén (Norvégia),… 5. Vilhelm Viktória
67 kg: Koumba Larroque (Franciaország),…  10. Aszódi Rita

Pénteken a női verseny négy súlycsoportjában négy magyar lép szőnyegre.

Amit eddig írtunk a junior Eb-ről:
1. versenynap: kötöttfogás 50, 60, 74, 96 kg
2. versenynap: kötöttfogás 55, 66, 84, 120 kg

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS