Kettős emberelőnyben három góllal verte a Fehérvár az MTK-t

MH/MTI
2023. október 8. vasárnap. 18:30

Kiegyenlített játékot hozott a találkozó első negyedórája, majd az MTK Kádár Tamás durva szabálytalanságát követően tíz emberre fogyatkozott. Furcsa módon a Fehérvár zavarodott meg az emberelőnytől, mert a vendégek sorra alakították ki a helyzeteket a hazai kapu előtt, Zsóri Dániel hatalmas ziccerénél például Tóth Balázs bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy a hazai együttes ne kerüljön hátrányba. A félidő hajrájában tovább fogyatkozott a fővárosi gárda, Khaly Thiam második sárga lappal volt kénytelen levonulni a pályáról. Ezt pedig a szünetig gyorsan kihasználta a Vidi, Katona Mátyás lőtt nagy gólt a bal felső sarokba.

Fordulást követően növelte előnyét a Fehérvár, és onnantól kényelmesen játszhatott kétgólos vezetésnél, kettős emberelőnyben. Az MTK foggal-körömmel védekezett, de amikor lehetősége nyílt, bátran vállalkozott támadásokra is. A végén Kalmár Zsolt meglőtte saját maga második, csapata harmadik gólját, ezzel pedig beállította a végeredményt.

OTP Bank Liga, 9. forduló:
Fehérvár FC – MTK Budapest 3-0 (1-0)
Sóstói Stadion, 3136 néző, v.: Bogár
gólszerzők: Katona M. (45+1.), Kalmár (54., 89.)
 sárga lap: Fiola (34.), Serafimov (40.), Gergényi (68.), illetve Thiam (16., 43.)
kiállítva: Kádár T. (20.), Thiam (43.)
    
Fehérvár:
Tóth B. – Bese, Csongvai (Kastrati, 69.), Serafimov, Fiola, Gergényi – Katona M. (Christensen, 80.), Flores, Kalmár (Rúben Pinto, 90.)- Szabó L. (Berki, 90.), Kodro
    
MTK:
Demjén – Kovács M., Hej, Bobál D., Kádár T., Kovács P. (Kocsis G., 49.) – Kata (Biben, 76.), Bognár I. (Molnár R., 76.), Thiam, – Stieber Z. (Végh B., 49.), Zsóri (Spalek, 62.)

Írta a Magyar Hírlap