Csomósék balesete után Östberg nyerte a Rally Hungaryt

MH/MTI
2023. október 8. vasárnap. 19:12
Frissítve: 2023. október 8. 19:21

Csomósék szombaton több mint 22 másodperces előnyt autóztak ki maguknak, így a vasárnapi négy szakasznak úgy vághattak neki, hogy elsősorban az előnyük megtartására van szükségük a végső diadalhoz. A reggeli első, a hétvége kilencedik gyorsaságiján a magyar duó még nem lassított, a legjobb időt érte el, ezzel 23.5 másodpercesre duzzadt az előnye, amelyből aztán a következő etapon kicsivel több mint 15 másodperc maradt meg, mert a páros ott csak 10. lett.

A futam 11. gyorsasági szakaszát aztán Csomósék nem tudták befejezni, így Östberg ölébe hullott a vezető pozíció, a rutinos, 2020-ban WRC2-es világbajnok norvég pilóta pedig innen már nem hibázott, és megnyerte a Rally Hungaryt.

„Lesodródtunk egy balos kanyarban, ahol egy kis fa belógott és felborított minket. Pedig próbáltuk biztonságosan lehozni ezt a két szakaszt. Nagyon csalódott vagyok” – nyilatkozta Csomós.
   
Az Európa-bajnoki értékelésben a győztes Östberg mögött a friss és kétszeres magyar bajnok Vincze Ferenc zárt másodikként, míg a dobogó alsó fokára a lett Martins Sesks, Renars Francis duó állhatott fel.
   
„Nagyon jó hétvége volt, minden összeállt, ez volt a siker titka. Jó csatát vívtunk Csomósékkal és Vincze Ferivel is, számomra kétségtelenül ez volt a szezon fénypontja” – értékelt a futam után Östberg. Hozzátette, ismét nagyon jól érezte magát a Rally Hungaryn, amelyen jó szakaszokon versenyezhettek.
   
„Sajnáljuk Csomós Mixiéket, mert nagyon megérdemelték volna a győzelmet, de ez mindig benne van a raliban. Mi hibamentesen zártuk a versenyt, és a körülményekhez képest sikerült jó tempót is diktálni, amiért köszönettel tartozom a csapatnak, hiszen remek autót kaptunk” – összegzett a futam végén Vincze Ferenc.
  
A verseny a HUMDA országos ralibajnokság idei szezonjának zárófutama is volt, melyet így Vincze nyert meg. A magyar bajnoki viadal értékelésében a Nyíregyházán 2019-ben Eb-futamgyőztes, most az Eb-mezőnyben ötödikként végző Turán Frigyes, Farnadi Ágnes kettős lett a második, míg a Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt páros a harmadik.

Végeredmény, Rally Hungary, Nyíregyháza (12 gyorsasági szakasz, 180,22 kilométer, a dobogósok):
    ———————————————————————————————-
1. Mads Östberg, Patrik Barth (norvég, svéd, Citroën C3) 1:37:40.2 óra
2. Vincze Ferenc, Percze Nándor (Skoda Fabia Evo) 12.8 másodperc hátrány
3. Martins Sesks, Renars Francis (lett, Skoda Fabia RS) 1:26.2 perc h.

Írta a Magyar Hírlap