Kezdésnek jó: iksz az oroszok ellen

A magyar válogatott 1-1-es döntetlent ért el Oroszország ellen az U19-es leány Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörében. A másik mérkőzésen Svájc és Norvégia nem bírt egymással (2-2), így még bármi megtörténhet a csoportban – akár Turtóczki Sándor csapatának továbbjutása is.

UP-infó Bizakodóan várta az U19-es leány Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörét Turtóczki Sándor szövetségi edző. És nemcsak a hazai pálya vagy már a felnőttválogatottban is bizonyított játékosok miatt (gondoljunk csak Kaján Zsanettre), hanem mert szép eredményeket ért el a torna előtt a csapat. Ugyanakkor hozzátette: rendkívül kiélezett küzdelem lesz, nüanszok dönthetnek.

Már az első napon kiderült, hogy igaza van.

orosz U19

Az oroszok meglepték a mieinket  •  Forrás: mlsz.hu

Oroszország ellen kezdtek a lányok Szombathelyen, a már-már nyári hőségben. A vendég játékosok az első percektől nagyon keményen letámadtak, és a megszerzett labdákat azonnal ívelték fel, a csatároknak. Nem is bírta sokáig a nyomást a csapat, Kotireva már a 8. percben vezetést szerzett (0-1).

A lányok azonban igazolták Turtóczki állítását, hogy erősek mentálisan: rendezték soraikat, és szép lassan átvették a kezdeményező szerepet. Jöttek a lehetőségek is, melyek közül a szünet előtt azonban egyet sem sikerült gólra váltani.

Nem úgy a fordulás után: az 56. percben Kaján gyönyörű labdaátvétellel fordult le védőjéről, utána még két orosz lányt kicselezett, majd a kapus fölött, klasszis bokamozdulattal emelte a hálóba a labdát. Szemkápráztató egyéni akcióból született az egyenlítés (1-1).

Kaján Zsanett

Kaján Zsanettel nem bírtak az orosz védők  •  Forrás: mlsz.hu

A folytatás is a magyaroké volt, de már nem jött össze újabb gól, így a meccs összképét nézve igazságos döntetlen született. A csoport másik összecsapásán Svájc és Norvégia 2-2-re végzett, így valóban rendkívül kiélezett a négyes, ahonnan csak az első jut automatikusan az Eb-re (illetve a hat kvartett legjobb másodikja). Folytatás csütörtökön a svájciak ellen.

„Azt gondolom, hogy a játék képe alapján igazságos döntetlen született – kezdte értékelését az mlsz.hu-nak a szövetségi edző. – Kis szerencsével meg is nyerhettük volna a mérkőzést, hiszen Krascsenics révén volt nagy helyzetünk. Bevallom, meglepett minket az orosz csapat, de a kezdeti megilletődöttséget jól kezelték a lányok, és ugyan elkerülhető gólt kaptunk, azonnal váltani tudtunk. Tisztában voltunk vele, hogy a magyar játékosok képzettebbek, azonban fizikálisan fölénk nő az orosz válogatott. Többségében sikerült kézben tartani a mérkőzést. Svájctól kombinatívabb futballt várunk, így más meccsre számítok, megpróbálunk alaposan felkészülni. Ha a szerencse is mellénk áll, jó eredményt érhetünk el.”

U19-ES LEÁNY EB-SELEJTEZŐ, ELITKÖR
Szombathely, Király Sportcentrum
Magyarország–Oroszország 1-1 (0-1)
Gól: Kaján (56.) ill., Kotireva (8.)
Magyarország: Schildkraut – Szabó D., Németh H., Turányi, Rozmis – Kocsán (Szakonyi 63.), Farádi-Szabó E., Gruber (Csányi 88.) – Gelb (Krascsenics Cs. 75.), Kaján, Krascsenics P.
A csoport másik mérkőzésén: Svájc–Norvégia 2-2

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS