Kezdők remek rajtja

Egy győzelemmel és egy döntetlennel kezdte az U15-ös vízilabda-válogatott a šibeniki nemzetközi tornát. Montenegró ellen 10-9-re nyert, az olaszokkal 7-7-et játszott.

Pusztai Viola Ha már tűzkeresztség, essen át rajta duplán az ember. Az U15-ös vízilabda-válogatott nyitásként mindjárt két mérkőzésen mutathatta meg Šibenikben, hogy mit tud. Délelőtt Montenegró, este Olaszország ellen.

Egy győzelem, egy döntetlen, ez az első nap mérlege

Egy győzelem, egy döntetlen, ez az első nap mérlege

A csapat edzője, Benczur Márton kora délután küldte a jó hírt, hogy a fiúk győzelemmel kezdték a rangos nemzetközi tornát. Elmondta, bár kapkodóan kezdték a Montenegró elleni összecsapást, a tökéleteshez közelítő 6-1-es második negyeddel meghatározták a mérkőzés képét. Az ellenfél ötgólos hátrányban sem adta fel, így a végjáték szoros lett, de kulcsfontosságú szituációkban jól döntöttek a játékosok, s végül 10-9-re megnyerték a meccset.

Néhány óra pihenő után a fiúk Olaszországgal néztek farkasszemet. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy az első napon két győzelmet könyvelhessenek el.

– Nehéz mit mondani ilyen mérkőzés után – sóhajt Benczur. – Végig irányítottunk, fél perccel a lefújás előtt ziccerből kétgólosra növelhettük volna az előnyünket, de a vége 7-7 lett. A játék képe alapján nincs okunk keseregni, bizakodva nézhetünk a következő feladatok elé. Gratulálok a srácoknak a mai teljesítményükért, és első nemzetközi győzelmükhöz.

A válogatott pénteken fél egykor Szerbiával játszik.

U15-ÖS NEMZETKÖZI VÍZILABDA-TORNA,  ŠIBENIK (HORVÁTORSZÁG)
Csütörtöki eredmények:  Magyarország–Montenegró 10-9, Olaszország-Horvátország 8-8, Magyarország–Olaszország 7-7, Horvátország–Szerbia 11-9
Március 25. (péntek): Olaszország–Montenegró 11.00, Szerbia–Magyarország 12.30, Szerbia–Olaszország 19.00, Horvátország–Montenegró 20.30
Március 26. (szombat): Montenegró–Szerbia 11.00, Magyarország–Horvátország 12.30

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS