A következő negyedóra is jól sikerült, de a macedónok 21-17 után fergeteges hajrába kezdtek, a végjátékban feljöttek egy gólra, ám utolérni nem tudták a magyarokat.
Szombaton a brazilok, vasárnap pedig a házigazda svédek következnek, ám a mostani siker még sokat, ötkarikás részvételt érhet.
A bevonuláskor a magyar csapatot füttyszó, a macedónt pedig éljenzés fogadta. Végül közel 3000 – főleg Svédországban élő – macedón, és mintegy száz magyar szimpatizáns jött el a roppant fontos mérkőzésre.
Mocsait nyitó gólja után kiállították, és gyorsan így járt Laluska is. Gulyás 4 a 6 ellen is eredményes volt, Fazekas pedig ziccert fogott. 2-2-vel sikerült átvészelni a kezdeti nehézségeket, ám Mojsovskit nem tudta hatástalanítani a védelem. Majd amikor Lazarov is magára talált, fordítottak a macedónok. Egy-két gólos vezetésük stabilizálódott, amit Katzirz kiállítása alatt tovább növeltek. A 18. percben, 6-9-nél Mocsai Lajos időt kért, mert nagyon akadozott a támadójáték.
Laluska megkapta második kétperces büntetését, ám az emberhátrány jótékonyan hatott a csapatra, így igazi bravúrként jött az egyenlítés, majd a fordítás is a 40 esztendős Perez révén (21. perc: 11-10). Mocsai sem úszta meg második kiállítás nélkül, és végül a 26. percben, 12-11-es magyar vezetésnél a macedón kapitány kért időt emberelőnyük alatt. Ettől sem pörgött fel azonban együttese, és a szünetre tovább nőtt a hátrányuk.
A második félidőben is folytatódott a kölcsönösen kemény védekezés, szinte állóháború folyt a pályán. Katzirz második büntetésekor esélyük volt a macedónoknak az egyenlítésre, de ez ekkor még elmaradt. Császár új lendületet vitt a játékba, és vezérletével a 41. percben 19-16 volt az állás. Később az elnyűhetetlen Perez vágott kettőt, nem csoda, hogy a 44. percben, 21-17-nél a macedón edző próbálta rendezni a sorokat az övéinél. Ha lehet, még harciasabbá is vált a délszláv gárda, az elégedetlen közönség egy része pedig pénzérméket dobált a pályára.
Mojsoski húzta ki a macedónokat a hullámvölgyből, és tíz perccel a vége előtt 23-21-re módosult az állás. Mocsai kapitány időt kért és cserélt: a kapuban Fazekas helyett Mikler, átlövőben Perez helyett Ancsin, irányító poszton pedig Császár helyett Lékai állt be.
A friss erő hatására 25-22-re megint ellépett a magyar válogatott, de egy pillanatra sem lehetett megnyugodni, mert az 58. percben 27-26 lett, ráadásul Zubait kiállították. Beállt azonban az utolsó másfél percre a balkezes Harsányi, és szélről lőtt góljával eldöntötte a sorsdöntő ütközetet. A végén még Mikler tolt fölé egy átemelési kísérletet, majd jöhetett az ünneplés.
A lefújás után a magyar szurkolók túlkiabálták a csalódott macedón drukkereket, és "Szép volt, fiúkkal!" üdvözölték a győzteseket.