Ki leszel, ha nagy leszel?

Idő kell a fiataloknak, hogy a juniorévekből kilépve rutint szerezzenek a felnőttmezőnyben, és meghatározó játékosai legyenek a klubcsapatuknak – vélik a szakemberek, akik arra is választ adnak, miért szerepel kevés tizenéves vízilabdázó a nemzetközi porondon érdekelt együttesekben.

Pusztai Viola „Az eredmény nem fontos… Az a legfontosabb!” – Kovács István, a Szolnoki Dózsa-Közgép vízilabda-csapatának szakmai igazgatója szerint így jellemezhető leginkább az a jelenség, amelyet korábban a Bajnokok Ligáját nyert Honvéd vezetőjeként is megtapasztalt. A szponzorok BL-győzelmet, bajnoki és kupaelsőséget várnak el, ami akkor valósulhat meg, ha a legjobbak alkotják a csapatot. Nos, Szolnokon igazi sztárcsapat verbuválódott az elmúlt évad elején, tele válogatott játékossal. Bár a klubvezetők eltökélt szándéka, hogy a későbbiekben a saját nevelésű pólósokra épüljön az OB I-es csapat, egyelőre várat magára a fiatalok szárnybontogatása.

Pontosabban: az ifjúsági válogatott center, Teleki András ebben a szezonban a KSI-ben bizonyíthat, hogy később majd nevelőegyesülete felnőttcsapatában is bemutatkozhasson. Erre Szolnokon az idényben kevés esélye lett volna, ezért döntött úgy az egyesület, hogy inkább kölcsönadja.

Az U20-as válogatott. Övék a jövő? Forrás: waterpolo.hu

Az U20-as válogatott. Övék a jövő?  •  Forrás: waterpolo.hu

− A felnőttbajnokság egészen más, mint az utánpótlás, évek kellenek a gyerekeknek, hogy rutint szerezzenek – mondja Kovács. – Nyilván a tehetségesebbek, akiket jobban menedzselnek, korábban eljuthatnak egy-egy élcsapatba. Említhetem Benedek Tibort, aki tizenhét évesen került az Újpestbe, vagy Szívós Mártont, aki ugyancsak tizenévesen játszotta be magát a Honvédba, nem is beszélve az olyan kivételes tehetségről, mint Varga Dénes. De azt is látni kell: tömegesen nem jellemző, hogy a fiatalok valamelyik élcsapat meghatározó játékosai lennének.

A jelenleg Szolnokon játszó Vámos Márton karrierje szintén „meseszerű”. Tehetségére Kemény Dénes igen korán felfigyelt: 2009-ben – egyedülálló módon – a KSI másodosztályban szereplő csapatából hívta meg a válogatottba az akkor tizenhét éves, balkezes játékost. Vámos tulajdonképpen az egyetlen olyan pólós az elmúlt öt év utánpótlás-válogatottjai közül, aki alapemberré vált a felnőttek között. 2010-ben már tagja volt az Eb-n negyedik helyen végzett együttesnek, s bár a londoni olimpiára nem jutott el, a 2013-as barcelonai vb-n győztes gárdában bebizonyította, hogy nem véletlenül választották két évvel korábban az U20-as világbajnokság legértékesebb játékosának.

Persze, volt lehetősége akkori klubcsapatával, a Vasassal a nemzetközi porondon is megméretni magát: a 2011/12-es szezonban nemcsak magyar bajnoki címet nyert a piros-kékekkel, hanem a Bajnokok Ligája négyes döntőjében is szerepelt. Az idei U20-as világbajnokságon bronzérmes válogatottból a BL-ben tavaly csupán egy játékos kapott lehetőséget: Zalánki Gergő a ZF-Egerben.

Zalánki Gergő megkapja a lehetőséget Egerben Forrás: waterpolo.hu

Zalánki Gergő megkapja a lehetőséget Egerben  •  Forrás: waterpolo.hu

− Gergő két évvel ezelőtt, amikor átvettem a csapatot, minden mérkőzésen játszott a Bajnokok Ligájában – tudjuk meg Dabrowski Norberttől, a ZF-Eger vezetőedzőjétől. – Az előző szezonja igen balszerencsésen alakult, sokat volt sérült, így kevesebb mérkőzésen játszott. Az idén is megkapja a lehetőséget, csak rajta múlik, hogy mennyi időt tölthet a vízben.

Az U20-as vb-bronzérmes csapatból Zalánkin kívül a tizenhét éves Nagy Ádám játszhat még mérkőzést a mostani BL-szériában, ha új csapata, az OSC nevezi a legrangosabb kupasorozatba. A fiatal bekk elismeri: neki még igencsak megterhelő, hogy napi két edzésen vesz részt a korábban az UVSE-ben megszokott heti négy helyett.

Az előző évadhoz képest változás, hogy a Szeged és az FTC is részt vesz az Euro Kupában, s miután mindkét csapatban sok a fiatal, nő azok száma, akik bekerülnek a nemzetközi vérkeringésbe. Köztük található a már a felnőttválogatott bő keretében is helyet kapó Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás és a kapus Vogel Soma. Bennük és a már említett Zalánki Gergőben, valamint a Racionet Honvéd kapusában, Kardos Gergelyben Benedek Tibor szövetségi kapitány is lát fantáziát.

− Ahhoz, hogy alapemberek legyenek a riói olimpia után, még túl fiatalok, de ha meggyőző teljesítményt nyújtanak, akkor meglesz a lehetőségük a csapatba kerülésre – mondta korábban honlapunknak Benedek. − Azoknak a fiataloknak, akik kilépnek a junioréveikből, idő kell, míg belerázódnak a felnőttmezőnybe. Tehetséges játékosokról van szó, de nem sztárokról, s kevesen játszanak közülük olyan csapatban, amely a nemzetközi porondon is érdekelt. Pedig ha folyamatosan erősebb ellenfelekkel találkoznának, az felgyorsítaná a fejlődési folyamatot.

Manhercz Krisztián már a felnőttválogatottban is bemutatkozott Forrás: waterpolo.hu

Manhercz Krisztián már a felnőttválogatottban is bemutatkozott  •  Forrás: waterpolo.hu

Gerendás György, a nemrégiben Benedek segítőjének kinevezett edző szerint sokkal jobb egyesével venni a lépcsőfokokat, mint hármasával, amiből aztán jönnek a sérülések és az egyéb gondok. Az FTC OB I-es csapata mellett is dolgozó szakember elmondja, másfél, két évtizeddel ezelőtt még alig játszott juniorválogatott pólós az elsőosztályú bajnokságban, ahhoz képest most szép számmal jelen vannak, még ha nem is az élcsapatokban.

− Jelenleg nyolc együttes helyett tizenhat szerepel az OB I-ben, de ennyi magas színvonalon játszó játékos nincs Magyarországon. A tehetősebb csapatok magyar, illetve külföldi válogatott játékosokat szerződtetnek, így a fiatalok inkább a középcsapatokban jutnak szóhoz. Az FTC-ben is többen szerepelnek közülük, őket az Euro Kupában is ugyanúgy játszatjuk, mint a bajnokságban. S ha tényleg olyan jók, amilyeneknek gondoljuk őket, akkor élnek is a lehetőséggel.

De vajon miért tör utat magának kevés fiatal 18-20 évesen? Gerendás György nem abban látja ennek az okát, hogy hogy az érett játékosokhoz képest fizikálisan gyengébbek volnának, s Dabrowski Norbert is egészen másra hívja fel a figyelmet:

− Egyszerűen később érnek a fiatalok, mint régen. Az érettségi után szinte semmi sem változik az életükben: továbbra is otthon laknak, tanulnak a vízilabda mellett, csak nem a középiskolában, hanem az egyetemen, a főiskolán. Az előző generációk ebben a korban már sokkal önállóbbak voltak. A mostani fiatalok sorsa inkább akkor dől el, amikor diplomát szereznek, és el kell dönteniük, merre tovább. Csak akkor válnak igazán felnőtté.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS