Sportdiplomáciai mérföldkőhöz ért a magyar kick-box

Hatalmas megtiszteltetés érte a tízszeres világbajnok Mórádi Zsoltot: a 30 éves magyar klasszist a WAKO kick-box világszövetség sportolói bizottságának elnökévé választották a közelmúltban. A csepeli Halker-Király Team versenyzője ezzel belépőt kapott a szervezet vezető döntéshozói körébe is, ahol  edzője, Király István mellett a második magyarként képviselheti a sportág hazai művelőinek érdekét.

 

A kick-box történetének legsikeresebb versenyzője évek óta tevékeny szervezőként és sportdiplomataként is. A WAKO-tól kapott felelősségteljes feladat sem teljesen új a számára, hiszen már 2017 óta bizonyítja rátermettségét az európai szervezet sportolói bizottsági elnökeként.

„Nem ért váratlanul a felkérés, de természetesen nagy megtiszteltetésnek vettem és azonnal elfogadtam. Több mint egy éve dolgozom az európai szövetségben, a WAKO láthatta az aktivitásomat, a munkamorálomat, és azt, hogy milyen eredményeket értünk el.”

A sportág egyik világsztárjának számító Mórádi Zsolt legutóbb a rekordlétszámú budapesti világkupán bizonyíthatott szervezőként, 2019-ben pedig a még nagyobb szakmai feladatnak ígérkező, többezer résztvevős hazai rendezésű utánpótlás Európa-bajnokságon dolgozhat majd – immár nem csak a Magyar Kick-box Szakszövetség berkein belül.

„A WAKO sportolói bizottsági elnökeként három fő célom van. Az első a sportolók érdekeinek a képviselete. A második a tömegesítés, vagyis a sportág népszerűsítése, erre már több programunk is volt európai országokban, ahol kevésbé volt erős a válogatott, illetve kevés művelője volt a kick-boxnak. A harmadik pedig – ami személyes célom is – a nagyobb, A-kategóriás kick-box versenyek színvonalának a növelése: a szervezés minőségének javítása, illetve a sportolók és edzők részvételének kényelmesebbé tétele.”

Mindezt továbbra is aktív sportolóként tervezi véghezvinni a magyar klasszis, aki július elején az Egyesült Államok legnagyobb és legrangosabb kick-box versenyén – amelyet tavaly saját súlycsoportjában és a Grand Champion kategóriában is megnyert – zárja a versenyszezont Orlandóban. A nyár további részében egyebek mellett Spanyolországban és Argentínában is tart majd szemináriumokat, ősztől pedig az Európa-bajnokságra készül, ahol a címvédés lesz a célja.

Mórádi Zsolt kinevezésével példátlan sikert könyvelhet el a Magyar Kick-box Szakszövetség, hiszen most először delegál két tagot is a WAKO legfelsőbb döntéshozói szervébe. A csepeli világklasszis ráadásul saját edzőjéhez, a magyar és a világszövetségben egyaránt alelnöki tisztséget ellátó válogatott edző, Király Istvánhoz csatlakozik.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS