Kiesett a nyolcaddöntőben a női asztalitenisz-válogatott

A magyar női válogatott 3-1-re kikapott a szlovákoktól a nyolcaddöntőben a malmői asztalitenisz csapat Európa-bajnokságon, ezzel befejezte szereplését a tornán.

Póta

Bár Bátorfi Zoltán együttese csoportelsőként, a rivális pedig csoportmásodikként jutott tovább a torna első szakaszából, a világranglistás helyezések alapján nem a magyarok voltak a csütörtöki párharc esélyesei, s ezt a rajt alá is támasztotta.

Póta Georgina (85.) simán, három szettben kikapott Barbora Balazovától (71.) és Madarász Dórának (87.) is csak a harmadik játszmát sikerült elcsennie az ellenfél legjobbjától, Tatiana Kukulkovától (58.). 

Így a harmadik emberre, Nagyváradi Mercédeszre (689.) várt a feladat, hogy életben tartsa a magyar továbbjutási reményeket Ema Labosova (189.) ellen, s ő nem is okozott csalódást. Szoros meccset vívott vetélytársával, de a szettek végén rendre ő összpontosított jobban, így sikerült szépítenie.

Következett Madarász és Balazova összecsapása, amely ugyancsak négy játszmáig tartott, de a végén ezúttal a szlovákok örülhettek, akik így a később sorra kerülő francia-osztrák párharc továbbjutójával találkoznak a pénteki negyeddöntőben.

A svédországi viadalra a kontinens 24-24 legjobb együttese jutott ki, mindkét nemnél nyolc háromcsapatos csoportot alakítottak ki, ezekből az első két-két gárda lépett tovább az egyenes kieséses szakaszba, a 16 közé.

A vasárnapig tartó torna a jövő februári, dél-koreai csapat vb-re kvalifikáló kontinentális verseny: a negyeddöntősök automatikusan kijutnak, további négy hely pedig azoknak a nyolcaddöntős csapatoknak jut, amelyek a legjobb pozíciót foglalják majd el az októberi világranglistán.

A malmői Eb győztese kvótát szerez a párizsi olimpiára.

Asztalitenisz csapat Európa-bajnokság

Nők, nyolcaddöntő

Szlovákia-Magyarország 3-1 

Barbora Balazova-Póta Georgina 3-0 (8, 5, 9)
Tatiana Kukulkova-Madarász Dóra 3-1 (12, 6, -7, 9) 
Ema Labosova-Nagyváradi Mercédesz 1-3 (-7, 3, -7, -9)
Balazova-Madarász 3-1 (8, -7, 7, 5)

(MTI)

Bravúrral negyeddöntőben a magyar férfi asztalitenisz-válogatott

Post Views: 2

JochaPress