A szervező Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) április 28-ig meghosszabbította a nevezési határidőt a május 18-án sorra kerülő Kihívás Napjára.
Az MSZSZ az önkormányzatok kérése miatt változtatta meg az eredetileg április 15-re kitűzött határidőt.
A Kihívás Napjára idén egymással párhuzamosan két rendszert hirdetett meg a szövetség. Egyikben a települések önállóan, hagyományos, korábbiakból ismert módon nevezhetnek, a másik esetben – külön kiírás alapján – a Többcélú Kistérségi Társulás elnevezés alatt vehetnek részt a települések. A kistérségek között nem rangsorolnak majd, ugyanakkor a települések továbbra is hét, lélekszámuknak megfelelő kategóriában versengenek majd.
A szabályok ugyanakkor nem változtak, azaz a győztes az a település és kistérség lesz, ahol a lakosság létszámához viszonyítva a legtöbben sportolnak egy időben, legalább 15 percig.