Kilenc éves címvédő

Balatonlellén rendezték meg a korcsoportos országos sakkbajnokságot, melyen csupán egyetlen tavalyi győztes tudta megvédeni címét. Heten veretlenül szereztek aranyérmet, a kilencéves Gaál Zsóka valamennyi mérkőzését megnyerte.

Lakner Gábor Az ország legjobb fiatal sakkozói Balatonlellére tették át a székhelyüket, de nem (csak) strandolni utaztak a magyar tenger déli partjára. Ott rendezték meg a korcsoportos országos bajnokságot, amelyen a fiúk és a leányok is hat kategóriában mérték össze tudásukat az U8-astól az U18-as korosztályig. A létszámra nem lehetett panasz, majdnem kétszázötven fiatal ült asztalhoz, akik az ellenfelek mellett a hőséggel is derekasan megküzdöttek.

Zsóka világa Fotó: Györkös József/ajkaiszo.hu

Zsóka világa  •  Fotó: Györkös József/ajkaiszo.hu

Az előző évi bajnokok közül egyedül Gaál Zsóka tudott címet védeni: ő a tavaly az U8-asok között szerzett aranyérem után most az U10-esek között újabbat gyűjtött be. A Tapolca VSE U8-as világbajnoki ezüstérmes sakkozója ráadásul hibátlan mérleggel hódította el a bajnoki címet, és jelezte, hogy a legkisebbek között mutatott teljesítménye egyáltalán nem megismételhetetlen. Két tavalyi bajnok járt még közel a duplázáshoz, de végül Kassay Lillának az U18-asok között, Lengyel Andreának pedig az U14-esek között kellett beérnie az ezüstéremmel.

A lányok küzdelmében több kiemelkedő teljesítmény is akadt Gaál Zsókáén kívül. Az U12-esek mezőnyében Juhász Judit, az U14-esek viadalán Kovács Judit egyetlen remi mellett az összes többi mérkőzését megnyerte, s az U18-asok között Árvai Eszter is veretlenül végzett az első helyen.

A helyszín Fotó: MSSZ

A helyszín  •  Fotó: MSSZ

A fiúk között Giang Tran Nam az U8-as korcsoportban nem talált legyőzőre, az U14-esek versenyében Pribelszky Bence, az U18-asok versengésében pedig Juhász Ármin maradt veretlen. A legnagyobb küzdelmet az U16-osok között láthattuk, Marosi Levente és Czupor Attila is 6,5 pontot szerzett, végül az ilyenkor alkalmazott Buchholz-számítás előbbinek kedvezett.

A korosztályok első két helyezettjei jogot szereztek a korcsoportos világ- és Európa-bajnoki részvételre. A bajnokok eldönthetik, hogy melyik versenyen szeretnének indulni, a második helyezettek a másik tornán vesznek részt. Ezek az események azonban még odébb vannak, a legjobbak jövő vasárnaptól az U18-as csapat Európa-bajnokságon ülnek asztalhoz Celjében.

KORCSOPORTOS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, BALATONLELLE
Fiúk. U8: 1. Giang Tran Nam (Sárkány DSE), 2. Szadai Dávid (Sárkány DSE), 3. Horváth Barnabás (Tapolca VSE). U10: 1. Pásztor Balázs (Géniusz SE), 2. Pásti Áron (Bástya Sakk SE), 3. Füle Simon (Kőbánya SC). U12: 1. Karácsonyi Gellért (Kőbánya SC), 2. Csíki Endre (Kisújszállási SE), 3. ifj. Gombócz Ferenc (Pátyi SE). U14: 1. Pribelszky Bence (Miskolci KisBocsok SE), 2. Vodila Marton Botond (Edelényi VSE), 3. Tubák Dániel (Maróczy Géza SE). U16: 1. Marosi Dániel (MTK Budapest), 2. Czupor Attila (Haladás VSE), 3. Papp Levente (Miskolci KisBocsok SE). U18: 1. Juhász Ármin (Budapesti Titánok SE), 2. ifj. Egri László (Haladás VSE), 3. Dankházi András (Atomerőmű SE)
Lányok. U8: 1. Petrovics Lilla Janka (Tabáni Spartacus), 2. Kovács Réka (Kőbánya SC), 3. Herczeg Viktória (Vásárhelyi Pákozdi Ferenc SE). U10: 1. Gaál Zsóka (Tapolca VSE), 2. Vicze Kata (Zöldliget DSE), 3. Buri Petra (Zöldliget DSE). U12: 1. Juhász Judit (Tapolca VSE), 2. Tóth Nikoletta (Sárkány DSE), 3. Kiss Enikő (Miskolci KisBocsok SE). U14: 1. Kovács Judit (HASE), 2. Lengyel Andrea (Dunaharaszti MTK), 3. Gömböcz Zsófia (Szombathelyi Sportiskola). U16: 1. Egyed Judit (Barcza Gedeon SC), 2. Németh Noémi Anna (Atomerőmű SE), 3. Érseki Tamara (Tapolca VSE). U18: 1. Árvai Eszter (Tapolca VSE), 2. Kassay Lilla (Miskolci KisBocsok SE), 3. Egyed Viktória (Budapesti Titánok SE)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS