A Turán Frigyes – Zsiros Gábor kettős rajthoz áll a WRC rali-világbajnokságon.
Ez a legfontosabb és legizgalmasabb tény, amit mindenekelőtt muszáj leszögezni, hiszen ha valaki ralizásra adja a fejét, vagy legalább egyszer megfordul a fejében az autóversenyzés gondolata, alighanem rögtön ez után a rali-világbajnokság következik. A nagy álom, amely most a Synergon Turán Motorsport kettőse számára valósággá válik – ráadásul World Rally Carral, vagyis a legjobbak között.
„Már nagyon régóta motoszkál a fejemben a vb-részvétel gondolata. Bennem azóta élt ez a vágy, mióta 1996-ban nézőként részt vettem a San Remó-i futamon, és megcsapott az a varázslatos hangulat. Ahogy ott álltunk a pálya szélén, két gondolat fogalmazódott meg bennem. Egy, hogy de jó lenne ralizni és kettő, hogy de jó lenne eljutni egy világbajnoki futamra résztvevőként…” – mondta Turán Frigyes, akinek a támogatói úgy döntöttek, a hazai sorozat mellett a vb-program mögé is odaállnak, így a bajnoki ezüstérmes három futam erejéig megmérkőzhet a sportág elitjével.
A portugál futam nevezési listáján a 32 országból érkező 73 versenyző között már szerepel a Turán Motorsport, olyan nevek mellett, mint Sebastien Loeb, Mikko Hirvonen, és igen, a Formula–1-es világbajnok Kimi Räikkönen is. Utóbbi pilóta pályafutásához annyiban hasonlít Turán karrierje, hogy a magyar versenyző is a gyorsasági autósportból igazolt át a raliba.
„Korábban a négyszeres világbajnok Juha Kankkunen, ezt követően pedig Colin McRae voltak a kedvenceim a nagymenők közül, a jelenkor legjobbja pedig szerintem és még sokak szerint Sebastien Loeb, akivel fantasztikus lesz száguldani. Az időeredmények láttán biztosan csodálkozni fogunk, hiszen a világbajnokság állandó szereplői jóval többet versenyeznek nálunk és tökéletesen ismerik a pályákat, de nekünk egy célunk van, hogy befejezzük a versenyt. Persze, ezen belül a lehető legjobb pozícióra hajtunk, de ha őszinte akarok lenni, fogalmam sincs, az hányadik lesz, ugyanis nem tudom hova tenni magunkat a mezőnyben. Remélem, a privát párosok között nem vallunk majd szégyent” – mondta Turán, aki navigátorával, Zsiros Gáborral közösen két murvás és egy aszfaltos futamot választott a világbajnoki bemutatkozásra.
A csapat idei vb-programja eszerint a következő:
Május 28-30.: Portugál-rali, a vb 6. futama (murvás)
Július 9-11.: Bolgár-rali, a vb 7. futama (murvás)
Október 1-3.: Francia-rali, a vb 10. futama (aszfaltos)
„Próbáltuk kiválasztani azokat a futamokat, amelyek Európán belül vannak – nyilván a költségek miatt –, így esett a választás a portugál, a bolgár és a francia viadalra. Ezek közül is a legközelebbi a portugál, amelyről már kaptunk belsőkamerás felvételeket, hogy felkészüljünk rá, milyen pályák várnak ott ránk. Hatalmas feladat előtt állunk, de úgy várjuk, mint a gyerekek, és amikor két hónapja biztossá vált, hogy valóra válik az álmunk, nagyon nehéz volt magunkban tartani a hírt – legszívesebben az egész világgal közöltem volna, hogy világbajnoki résztvevők leszünk!” – árulta el büszkén Turán Frici, akinek természetesen a világbajnokságon is Zsiros Gábor diktálja az itinert, akivel az utóbbi két évben megszerezték a bajnoki ezüstöt.
Számára egyébként nem lesz idegen a nemzetközi mezőny, hiszen Vizin Lászlóval tavaly jó néhány IRC-futamon elindult, és ez az idén sem lesz másként, csak a programja most még kiegészül a világbajnoki szerepléssel.
„Amikor tavaly kiderült, hogy a WRC-ket nem értékelik a magyar bajnokságban, elkezdtünk beszélgetni Fricivel arról, miként lehetne még néhány versenyünk a Bozian-csapattal és a Peugeot-val, és úgy döntöttünk, megpróbáljuk összehozni a vb-szereplést. Sikerült, s ezzel életem egyik nagy álma válik valóra. Portugáliában még nem jártam, úgyhogy nagyon érdekel, nemcsak a verseny, maga az ország is – kíváncsi vagyok, s remélem úgy emlékszem majd vissza rá, mint az országra, ahol sikeresek voltunk… Az álmok talaján ugyanis egy következő lépcsőfok, következő szint lenne, ha esetleg pontot tudnánk szerezni…” – reménykedett Zsiros Gábor
A pilóta
TURÁN FRIGYES
Születési hely, idő: Budapest, 1974. január 10.
Magasság: 195 cm
Súly: 100 kg
Egyesülete: Synergon Turán Motorsport
Autója a vb-n: Peugeot 307 WRC
Legjobb eredményei: 2x gyorsasági autós országos bajnok a H-csoportban (1997, 1998), 2x gyorsasági autós országos bajnok az S-csoportban (1999, 2000) 2x gyorsasági autós országos bajnok az F-csoportban (2001, 2003), 2x abszolút 2. a raliban (2008, 2009), raliban az A8 kategória bronzérmese (2004), Bajnokok Bajnoka (2008), az Év gyorsasági autóversenyzője (2000)
Családi állapot: nős, két kislány Zsófi és Lotti
Hobbi: sí, squash, extrém sportok
Kedvenc film: Amerikai pite
Kedvenc könyv: kalandregények
A navigátor
ZSIROS GÁBOR
Születési hely, idő: Bonyhád, 1975. október 6.
Magasság: 184 cm
Súly: 83 kg
Egyesülete: Synergon Turán Motorsport
Autója a vb-n: Peugeot 307 WRC
Legjobb eredményei: 2x abszolút 2. a raliban (2008, 2009)
Családi állapot: nőtlen
Hobbi: fallabda, kerékpár, snowboard
Kedvenc film: Indul a bakterház
Kedvenc könyv: Fekete Kálmán: Autóversenyzők mesélték, 130 m zuhanás
A csapat
BOZIAN RACING
Turán Frigyes és Zsiros Gábor számára nem idegen a Bozian-csapat, hiszen a magyar bajnoki sorozatban már versenyeztek együtt, s nagyon jó tapasztalataik vannak egymással. Ezért is döntöttek úgy, hogy a pilóta „nagy kalandjának” együtt vágnak neki.
„Mielőtt két éve elkezdtünk együtt dolgozni, kiutaztunk a Bozian-csapathoz, megnéztük a statisztikájukat és azt láttuk, hogy harminchat futamból egyet sem kellett befejezniük műszaki hiba miatt. Velünk sem volt ez másként, illetve egyszer Veszprémben volt gondunk, de akkor sem kellett kiállnunk. A Bozian fantasztikus csapattal bír, volt, hogy két pilótával, Manfred Stohl-lal és Henning Solberggel teljes világbajnoki szezont teljesítettek. Az az ő igazi otthonuk, és ez már most is látszik, mivel a szervezéssel nekünk jóformán semmi gondunk nincs, illetve ami van, arra a hazánkban legnagyobb tapasztalattal bíró embert, Tóth Imrét kértük fel – ő lesz a koordinátor. Ő is, csakúgy, mint a csapat maximális elkötelezettséggel állt az ügyünk mellé” – mondta Turán Frigyes, aki szerint létkérdés, hogy a viadal hétvégéjén a párosnak már kizárólag a versenyzésre kelljen koncentrálnia.
XLsport –
Forrás: Klein Péter