Kirobbanó boldogság

Sedlmayer Tamás úgy érezte, felrobban a teste abban a pillanatban, amikor a magyar vízilabda-válogatott megnyerte az Universiadét. Karrierje csúcspontjának tartja a Kvangdzsuban szerzett aranyérmet, de már a következőre készül: az U20-as válogatottal is felállna a világbajnoki dobogó tetejére.

Pusztai Viola „Jólesett a 10×200 méter úszás, az mindig jólesik” – jegyezte meg félig tréfásan a vízilabdázó Sedlmayer Tamás, az Universiade-győzelem utáni egyhetes pihenőjéről az U20-as válogatotthoz visszatérő csapatkapitány. A társak már hiányolták, és ő is örült, hogy újra medencébe szállhatott, még ha első nap csak az úszás és az ötméteresek gyakorlása szerepelt az étlapon.

Azóta már a szintén Universiade-aranyérmes Zalánki Gergővel együtt valószínűleg visszarázódott ahétköznapokba, hiszen a szeptemberi almati világbajnokságra készülő korosztályos válogatott a hét második felét horvátországi edzőtáborban töltötte.

De menjünk vissza kicsit az időben, egészen az Universiadéig. A Vasas játékosa először vett részt az egyetemi multisporteseményen, s mint mondta, nagyon jó közösségbe került. Már itthon meghatározták a célt, azaz a címvédést. Miután sikerült kiharcolni az utazó keretbe kerülést, Kvangdzsuban sem okozott csalódást.

Sedlmayer Tamás újabb aranyra vágyik Forrás: waterpolo.hu

Sedlmayer Tamás újabb aranyra vágyik  •  Forrás: waterpolo.hu

− Úgy érzem, elég jól ment a játék. Góllövésben én voltam a harmadik legeredményesebb, és az összesített teljesítményt nézve is az élbe tartoztam. Védekezésben szintén csináltam hasznos dolgokat, elégedett vagyok a játékommal.

Az Egyesült Államok elleni, 4-3-ra megnyert elődöntőt nehéznek ítéli, a kevés gól miatt rengeteg energiát kellett a védekezésre fordítaniuk. A végén sikerült átvenni a vezetést. Úgy érzi, akkor tanúbizonyságot adtak arról, milyen a csapat, és abból merítettek erőt a döntőre.

A végső összecsapás viszont nem indult jól, hiszen az olaszok négy góllal is vezettek.

− Kicsit elkenődtem egy-egy gól után, de amikor Kovács Gábor belőtte az elsőt, és 1-4-gyel fordultunk a harmadik negyedre, akkor éreztem, megszakad az addigi petyhüdt játék. Miután felzárkóztunk, mindenkiben realizálódott, hogy ez még meglehet, nagy kő esett le a szívünkről.

Aztán jöttek az ötméteresek. Egy másodpercig sem hezitált, hogy lőni akar, de az elsőnél ideges volt. A negyedik párban Mirachi kihagyta, így ha ő betalál, előnyt szerezhetett volna a válogatott, de a lövés elkerülte a kaput.

− Fölépattant. A többiek mondták, hogy nem is öt méteren álltam, mérges voltam magamra, hogy lehet így lőni!… Aztán jött a következő sorozat, Mirachi ismét hibázott, engem meg biztattak a társak, hogy „meg fogod csinálni, jó vagy!”. Akkor már nem izgultam, úgy mentem oda, belövőm. Amikor láttam, hogy sikerült, olyan kitörő örömet éreztem, hogy azt hittem, felrobban a testem. Mindenkinek kívánom, hogy élje át azt az érzést. Minden, ami a medencében, majd azon kívül történt, felejthetetlen.

Universiadéról lévén szó, nem volt himnuszt, de miután az esemény hivatalos „himnusza” lement, a magyar fiúk még a dobogón maradtak, és a szurkolók elénekelték nekik.

A húszéves játékos egyértelműen karrierje eddigi csúcspontjának tartja az Universiade-győzelmet, már csak azért is, mert az volt az első világversenyen nyert aranyérme. Annak meg különösen örült, hogy az olaszokat múlták felül a döntőben, akik a korosztályos viadalokon már sok borsót törtek a magyarok orra alá.

Nagyon bízik abban, hogy az utolsó utánpótlás-világbajnokságáról sem tér haza üres kézzel. A társaság régóta játszik együtt, megvan az összhang, a csapatkapitány pedig úgy látja, hogy a potenciál is arra, hogy a legfényesebb éremmel zárják le a válogatottban töltött éveket.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS