Kis falu, nagy foci

Nem profisportolókat, hanem a játékot élvező, de akár a legjobb műhelyekbe is eljutni képes focistákat nevel profimódon a labdarúgást a szívügyének tekintő Győrújfalu. A megyekettes kiscsapat általános elismerését vívott ki, nem véletlen, hogy az utánpótlástornájára az FTC és a Mészöly Focisuli is rendre visszatér.

reb Mit keres egy megye II-es kiscsapat utánpótlástornáján a patinás Ferencváros, a színvonalas utánpótlás-neveléséről ismert Mészöly Focisuli, a korosztályos csapatok között a felnőttek NB III-ba hullása ellenére nívós Győri ETO és Szlovákia egyik jelentős bázisa, a Dunaszerdahely? A kérdés ismét aktuálissá vált azt követően, hogy ismét nagy sikerrel tartotta meg – saját terem hiányában Győrött – az U9-U12-eseknek a hatodik kupáját a Győrújfalu.

gyorujfalu02

Pozsonyi Márk is arra tanítja őket: ne bekkeljenek, játszanak

„A Mészölyben dolgozik az egyik kis játékosunk nagybátyja, de elfogulatlanul mondhatom, elsősorban a játék miatt jönnek hozzánk szívesem a nagynevű csapatok is – felel a felvetésre Pozsonyi Márk edző, a Győrújfalu elnökhelyettese. – A Ferencvárossal korábban találkoztunk tornán, és annyira elismerően nyilatkoztak rólunk, hogy szívesen tettek eleget a meghívásnak, az idén már nem először.”

S mitől vonzó ez a kis viadal? Egyrészt a szervezők fontosnak tartják, hogy a gyerekeken keresztül olyan szülőkkel kerüljenek kapcsolatba, akik annak örülnek, hogy a csemetéjük sportol. Ezért aztán – tőlük is – sportszerű magatartást várnak el. A Győrújfalu-kupán nem fordulhatott elő olyan, hogy a vehemensen drukkoló felmenők tülköt törtek össze. Itt legfeljebb – kulturált keretek között – a mészölyös szülők reklamáltak amiatt, hogy a győztes csapat, a „legjobb játékos”-cím és a társgólkirályi elismerés mellé miért nem az ő csapatukból került ki a legjobb kapus is…

„Rendezettség, rendszerezettség” – villant fel újabb szempontot Pozsonyi. A Győri ETO például a torna rajtja előtti nap hívta őket a pontos programról érdeklődve, holott azt már hetekkel korábban kiküldték. „Ez ugyanis nem megszokott, teszem hozzá, sajnos. Mint ahogyan az sem, hogy verseny közben azonnal nyomtattuk az eredményeket, a további programot”.

Ugyanez a filozófia a gyerekekkel való mindennapi foglalkozásban is. Nem „dobálják” az edzéseket, kiszámítható a rendszer, a menetrend.

Nincs büntetés
A házigazda legjobb eredménye saját szervezésű kupán az U12-esek harmadik és az U10-esek negyedik helye lett. Az U11-esek hetedikként zártak. A srácok a hétfői edzésen azt kérdezték, lesz-e büntetés a gyenge eredmény miatt. Pozsonyi elmondta, ilyen legfeljebb akkor fordulhatna elé, ha ellazsálták volna a tornát. De mert nem így történt, hanem komolyan vették, sokkal inkább dicséret illeti őket.

Az ellenfelek által is dicsért játék pedig abból áll, hogy valóban játsszák a focit. A rövidpasszos mozgást tanítják a gyerekeknek, és azt, hogy akkor se álljanak be bekkelni, vagy rúgják előre hosszan a labdát, ha az eredmény mindenáron azt igényelné. Legyen stílusuk, amelyet majd’ minden körülmény között követnek.

gyorujfalu04

Mindenkit szívesen látnak Győrújfalun

Kis falu lévén persze nincs válogatási lehetőség, mindenkivel foglalkoznak, aki elmegy hozzájuk. Igaz, eleve sem a koraérett, fejlett, úgynevezett akcelerált gyerekek élveznek előnyt, hanem azok, akik ügyesen bánnak a labdával. „Néha persze lehetnének keményebbek a srácok, de inkább ilyenek legyenek, mintha csak fizikai fölényből akarnának megélni.”

A labdarúgás pedig szerelem: több mint százan játszanak az egyébként nagyjából 1800 lakót számláló faluban. Persze nem csak helyiek. Sokan a jó szakmai munkáról hallva Győrújfalura hozzák a gyerekeket, onnan pedig nem egyszer az ETO-ban kötnek kis a focistapalánták.

„A taotámogatásnak köszönhetően most már legalább jelképes összeget kapnak az edzők, korábban ingyen dolgoztak. De folytatjuk akkor is, ha valamiért nem nyerünk a pályázaton. Azért vagyunk itt, mert szeretjük csinálni.”

„Családias a légkör, s ügyelünk rá, hogy a gyerekek ne csak focizzanak, tanuljanak is. Az edzők rendszeresen elkérik az ellenőrzőt” – veszi át a szót Vingler Zoltán, a klub elnöke, és hozzáteszi: a nagyobb klubokkal, azaz az ETO-val vagy a Gyirmóttal nem tudnak versenyezni, és nem is akarnak. Nagyjából 14 éves korig megfelelő képzést adnak, s ha valamelyik gyerek erősebb csapathoz megy, egyik szemük sír, a másik nevet.

„Fontosak az ügyes játékosok, hiszen motiválják a többieket, akik felnézhetnek rájuk – folytatja az elnök. S itt visszacsatolhatunk a hétvégi tornára, amelyen a Ferencváros játékosai is részt vettek. – Régen csak álmodozhattam arról, hogy a zöld-fehérek ellen játszom, de ezeknek a gyerekeknek megadatott. Kell-e mondani mekkora élmény ez nekik?” – teszi fel a költői kérdést Vingler. Ráadásul a fővárosiakkal edzőként az a Horváth László tartott, aki FTC-vel Vásárvárosok Kupáját nyert, és a Manchester United ellen háromszor is pályára lépett.

Helybe jött a példakép.

VI. Győrújfalu-kupa
U12: 1. Ferencváros, 2. Mészöly Focisuli, 3. Győrújfalu SE. U11: 1. Győri ETO FC, 2. Mészöly Focisuli, 3. SK Nová Dedinka. U10: 1. Mészöly Focisuli, 2. Győri ETO FC 3. Ménfőcsanak ESK. U9: 1. SK Nová Dedinka, 2. Főnix Gold FC, 3. FC DAC 1904

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS