Kis-nagy kívánságok

Néhány nap múlva kezdődik a felnőttek A csoportos jégkorong-világbajnoksága, a magyar válogatottal a mezőnyben. A kemény edzések és a szoros időbeosztás mellett az együttes néhány tagja időt szakított leendő utódjaira, akik a csapatuk nevében kedves üzenetekkel biztatták példaképeiket.

UP-info Az utánpótláscsapatok ifjonc játékosai lelkesítették a jégkorong hazai legjobbjait az Under Armour és Athletes üzlet közös találkozóján. A csapatok közül az UTE, a KMH és a MAFC képviseltette magát egy-egy fiatal játékossal. A rendhagyó délutánra Rajna Miklós és Szirányi Bence mellett Benk András és Kovács Csaba is ellátogatott, hogy átvegye a gyerekek készítette üzeneteket, valamint az autogramok mellett hasznos tippekkel is ellássa őket, felelevenítve a saját pályájának indulását.

hokisok„A kicsiknek azt tanácsolom, hogy mindig teljes erőbedobással játsszanak. Én azt tanultam az edzőimtől, hogy mindig úgy eddz, ahogyan játszani szeretnél” – mondta Benk, aki hatévesen, a Dunaújváros csapatában kezdte a pályafutását. Profisportolóként a megfelelő öltözetnek kiemelt szerepet tulajdonít az edzések során: „A sok mozgástól gyakran fáj a sarkam, illetve minimális gerincferdülésem is van, ezért nagyon fontos, hogy jó cipőt válasszak. Az Under Armour-dizájn éppen ahhoz alkalmazkodik. Az aláöltözők is ideális anyagból készülnek, ezeket viselve kellően bemelegszem, mégsem érzem, hogy viselek bármit, ráadásul a sérülések esélyét is csökkentik” – tette hozzá.

Már csak néhány nap maradt a felkészülésre, hiszen csütörtökön útra indul a válogatott.

„Kivételes lehetőség ez nekünk, és egészséges drukk van bennünk, hiszen olyanok ellen játszhatunk, akiket mi magunk is csodálunk” – mondta Kovács, aki szabadidejében a gyermekeivel gyakran hódol a jeges sportnak.

Az üzletben a rendhagyó eseményen debütált a világbajnokság tiszteletére állított jégkorong tematikájú kirakat is, Benk András szereplésével.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS