Kleinheisler edzője fontos bejelentést tett a magyarról és lavinára vár az átigazolása kapcsán

Igaznak bizonyultak a korábbi jóslatok Kleinheisler László sérülése kapcsán. A magyar válogatott középpályás az angolok elleni 1-0-s győzelem alkalmával még játszott, ezt követően azonban el kellett hagynia a válogatott edzőtáborát, június 8-án pedig körülbelül egyhónapos kihagyást jeleztek előre vele kapcsolatban.

Az Eszék játékosa nagyjából ennyi kényszerpihenő után most csatlakozhat is társaihoz, akik már három hete készülnek az Európa Konferencia Liga-selejtezővel kezdődő következő szezonra.

Kleinheisler kedden csatlakozik hozzánk immáron mindenféle probléma nélkül, neki megvan a felkészülési programja a hátralévő két hétre

– árulta el edzője, Nenad Bjelica a sportske.jutarnji.hr oldalon.

A tréner arról is beszélt, különösen fontos lesz, hogy a magyar játékost is jó formába hozzák, mert az előző szezon tavaszán nem tudta a tudása legjavát nyújtani.

– Erre a nyárra már télen letettük az alapokat, ezért nincs nagy szükségünk arra, hogy játékosokat igazoljunk. Minden posztra két-három minőségi futballistánk van. Tavasszal azért voltak problémáink, mert Lovric, Caktas és Leovac nem tudott velünk lenni a felkészülés alatt, aztán Bartolec, Skoric és Loncar is megsérült, de Nejasmic sem volt 100 százalékos állapotban, Brlek, Fiolic és Kleinheisler pedig nem nyújtotta a maximumot, nem beszélve a csatárainkról… Nagy fejlődési potenciál van még a csapatban, a célunk, hogy mindenkit formába hozzunk, ha ez meglesz, akkor ismét versenyképesek leszünk. 

Továbbra is téma persze annak a Kleinheislernek az eligazolása, aki így is csapata egyik legjobbja volt az előző idényben, Eszéken 30 bajnokin is pályára lépett, és csapatával sikerült kiharcolni a nemzetközi szereplést. Bjelica szerint a magyar játékos esetében is elképzelhető a váltás, de ha lesz is, az valószínűleg időbe telik még.

– Nem szükséges eladnunk senkit, de ha kielégítő ajánlat érkezik, akkor persze így teszünk majd. Ha valaki elmegy, az lehetőséget nyit más előtt a keretben. Nem probléma, ha valaki eligazol, a kapott pénzből hozunk egy hasonló képességű játékost.

Sok érdeklődés van Belja kapcsán, minden nap kérdezősködnek Ivusicról is, és akkor még ott van Kleinheisler, Zaper, Loncar… De ez még csak a kezdet, mindenki elég álmoskás, még a legmagasabb szinteken is, és mi csak a negyedik, ötödik vonalban vagyunk valahol. Amíg a lavina nem indul el a tetején, addig nem lesz semmilyen fontos átigazolás az alsóbb szinteken sem.

Monizék, a Honvéd és a Vidi is kezd belehúzni az NB I-es piacon – átigazolási körkép