Klopp szerint bíznak magukban, ezért tudnak sokszor fordítani

MH/MTI
2024. január 11. csütörtök. 12:04

A Vörösök szerdán este, a Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén 0–1-ről jöttek vissza, és nyertek 2–1-re. Minden sorozatot figyelembe véve a gárdának ebben a szezonban már hetedszer sikerült fordítania olyan meccsen, amelyen 1–0-ás hátrányba került.

„Ahhoz, hogy meg tudj fordítani egy mérkőzést, először is minőség kell. De természetesen hitre is szükséged van, tehát összeségében a mentalitás az, ami döntő” – mondta Klopp a szerdai találkozó után.

„Ebben a szezonban ez nálunk működik. Pedig sok nehézséggel kell megküzdenünk, és senki sem tudta, erre hogyan fogunk reagálni. Ezt nem lehet tervezni, erre nem lehet készülni, ez csak történik” – tette hozzá a német szakember.

„A fiúk megcsinálták a Bournemouth ellen, a Newcastle ellen idegenben, nagyon sokszor… Most is sok a sérültünk, de nem keresünk kifogásokat, persze sokat kell cserélnünk” – fogalmazott Klopp.

A szerdai kupatalálkozón is egy cserejátékos, Cody Gakpo szerezte a győztes gólt, ebben a szezonban már 30. alkalommal fordult elő, hogy egy kispadról beállt futballista vállalt oroszlánrészt egy találatban, a Liverpool ezzel toronymagasan listavezető a Premier League-klubok között.

A bajnokságban éllovas Liverpool a PL-ben legközelebb január 21-én lép pályára, amikor Kerkez Milos csapatához, a Bournemouth-hoz látogat.

A hétfői M4 Sport–Az Év sportolója gálán az év férfi sportolójává választott Szoboszlai combsérüléssel küzd, ezért nem lépett pályára a szerdai, liverpooli kupameccsen.

Írta a Magyar Hírlap