Négy pont hátránnyal kezdi a Bayern München az idényt

MH/MTI
2024. január 11. csütörtök. 12:06

Pellegrino Matarazzo, a Hoffenheim vezetőedzője szerdán úgy nyilatkozott, hogy érzelemdús mérkőzésre számít pénteken, a 78 éves korában elhunyt Beckenbauer ugyanis a hazai klub játékosa volt, gyakorlatilag mindent megnyert a Bayern Münchennel, amelyet később elnökként is vezetett.
A tréner ezzel együtt azt mondta, „normálisan” készíti fel csapatát a címvédő ellen, és biztos abban, hogy a játékosok a kezdő sípszótól kezdve koncentráltan teljesítenek majd.
Az otthon még veretlen Bayern – amelynek Lőw Zsolt a másodedzője – a második helyről kezdi a tavaszi szezont, a hátránya négy pont az éllovas Bayer Leverkusennel szemben, de van egy elmaradt mérkőzése.

A Hoffenheim – amelyben Szalai kevés játéklehetőséget kapott ősszel – jelenleg a hetedik, és bár az egyik legjobb idegenbeli mérleggel rendelkezik (5 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség), a 2023-as évet rosszul zárta, az utolsó hét fordulóban mindössze egyszer tudott győzni.

Ami a Bundesliga többi magyar játékosát illeti, Sallai Roland csapata, a Freiburg a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlint fogadja, míg az RB Leipzig – amelyben valószínűleg sem a kapus Gulácsi Péter, sem a sérülése után a visszatérésén dolgozó Willi Orbán nem lép pályára – az Eintracht Frankfurtot látja vendégül szombaton. A lipcsei klub történetének legeredményesebb futballistája, Timo Werner tavasszal
nem állhat a csapat rendelkezésére, mivel kedden kölcsönbe a Tottenham Hotspurhöz került az idény végéig. A veretlenül éllovas Leverkusenre megoldhatónak tűnő feladat vár Augsburgban, a harmadik helyen álló Stuttgart pedig Mönchengladbachba látogat a forduló vasárnap esti zárómérkőzésén, ugyancsak győzelmi esélyekkel.

Bundesliga, 17. forduló
Péntek: Bayern München–Hoffenheim 20.30
Szombat:
Augsburg–Bayer Leverkusen 15.30
Freiburg–Union Berlin 15.30
1. FC Köln–Heidenheim 15.30
Mainz–Wolfsburg 15.30
RB Leipzig–Eintracht Frankfurt 15.30
Darmstadt–Borussia Dortmund 18.30
Vasárnap:
VfL Bochum–Werder Bremen 15.30
Borussia Mönchengladbach–VfB Stuttgart 17.30

A Bundesliga állása:
1. Bayer Leverkusen 16 46-12 42 pont
2. Bayern München 15 49-15 38
3. VfB Stuttgart 16 37-19 34
4. RB Leipzig 16 38-17 33
5. B. Dortmund 16 30-25 27
6. Frankfurt 16 26-20 24
7. Hoffenheim 16 32-30 24
8. SC Freiburg 16 21-26 24
9. Heidenheim 16 25-32 20
10. VfL Wolfsburg 16 20-27 19
11. Augsburg 16 24-31 18
12. Mönchengladbach 16 31-35 17
13. Werder Bremen 16 23-30 16
14. VfL Bochum 16 18-33 16
15. Union Berlin 15 17-31 13
16. FSV Mainz 05 16 13-28 10
17. 1. FC Köln 16 10-28 10
18. Darmstadt 98 16 20-41 10
A Bayern München-Union Berlin mérkőzést január 24-én pótolják.

Írta a Magyar Hírlap