Kőbányai tusakodók

Nagyszerűen szerepeltek a Kőbánya SC versenyzői a törökországi kéttusa Európa-bajnokságon: négy arany-, öt ezüst- és egy bronzéremmel zárták a viadalt. A két év fél éve újjáalakított szakosztályt ma már a körülményei is alkalmassá teszik arra, hogy a sportág meghatározó bázisa legyen.

Lakner Gábor A Kőbánya SC öttusaszakosztálya ugyan már a kilencvenes évek végén megalakult, de néhány év sikeres működés után a megkezdett munka félbeszakadt. A két és fél évvel ezelőtti újjáalakításával a KSC azoknak a fiataloknak kíván lehetőséget biztosítani, akik az úszás mellett más sportágban is szeretnék magukat megméretni.

A kőbányai éremhalmozók

A kőbányai éremhalmozók

A jelenlegi versenyzők között akadnak, akik mindkét sportágban versenyeznek. A szakosztály edzéseit mintegy hetven fiatal látogatja, közülük negyvenen rendszeresen indulnak a szövetség által rendezett versenyeken.
A szakmai munkáért Pecsics Zsuzsanna, a korábbi kiváló úszóedző, valamint a volt öttusázó, Geleta Balázs felel. Tevékenységükhöz nagy segítséget nyújtanak a KSC úszóedzői, Turi György vezetésével. Míg kezdetben az uszoda és az úszófelület adott volt a Kőér utcai sporttelepen, addig a többi szám gyakorlásához nem voltak megfelelőek a körülmények.

Azóta ugrásszerű fejlődésen ment keresztül a szakosztály: elkészült a 400 méteres szabadtéri futópálya, ahol a lövészetet is gyakorolhatják a versenyzők. A téli időszakban futófolyosón készülhetnek, ahol szintén található fedett lőtér.

Az öttusaszakosztály nemcsak sikeres utánpótlásműhelyként szeretne funkcionálni, hanem a nagy egyesületek mellett igyekszik az öttusa meghatározó bázisává válni. A nem titkolt cél, hogy a Kőbánya SC rövidesen két, a magyar sportélet egészét tekintve is jelentős szakosztállyal rendelkezzen.

EB-EMLÉKEZTETŐ
A magyar résztvevők az U12-es, U13-as, U14-es és U15-ös korosztályt képviselték. A vegyes váltók között Dobronyi Dorina és Miszlai Máté, valamint Wielkiewicz Lara és Tompos Tamás ezüstérmes lett, az Illés Katrin, Kovács Zénó páros pedig bronzot nyert. Az egyéni versenyben taroltak a kőbányaiak, Papolczi Emília és Erdős Rita első, Illés Katrin, Dobronyi Dorina és Wielkiewicz Lara második helyezést ért el. A csapatverseny mindkét aranyérmét elhozták, az Erdős Rita, Illés Katrin, Balogh Orsolya összetételű együttes és a Szalai Zalán, Miszlai Máté, Kovács Zénó alkotta gárda is a legjobbnak bizonyult a tizenöt ország versenyzőit felvonultató mezőnyben.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS