Az éllovas Győr simán, 4-0-ra legyőzte a vendég Diósgyőrt a labdarúgó Fizz Liga utolsó előtti, 32. fordulójának szombat esti mérkőzésén, így egy lépésre került a bajnoki címtől.

A bajnoki címre hajtó hazaiak a kezdő sípszó után magukhoz ragadták a kezdeményezést, irányították a játékot, ez viszont leginkább csak labdabirtoklási fölényt eredményezett.
Borbély Balázs együttese nem kapkodott, türelmesen járatta a labdát, a DVTK fegyelmezett védekezését viszont sokáig képtelen volt feltörni.
Az első fél óra gyakorlatilag helyzetek nélkül telt el, majd előbb egy diósgyőri labdaeladásból került ajtó-ablak helyzetbe Nadir Benbuali, amit elhibázott, két perccel később viszont Schön Szabolcs bal oldali beadásra érkezett mintaszerűen, és öt méterről a kapu bal oldalába fejelt.
A vezetés birtokában sem állt vissza a házigazda, mely a szünet előtt – Benbuali szezonbeli 14. találatával – megduplázta előnyét.
A szünet után Schön szinte azonnal újra betalált, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát.
A folytatásban a Győr könnyedén, teher nélkül játszhatott, fölénye pedig a 66. percben érett újabb góllá.
A lefújásig már csak a különbség mértéke volt kérdéses, s ugyan a hazaiak végig nagy fölényben játszottak, újabb gólt már nem szereztek.
A győriek már vasárnap bajnokok lehetnek, amennyiben a második Ferencváros kikap az Újpesttől. Más esetben az utolsó fordulóban dől el az aranyérem sorsa.
Fizz Liga, 32. forduló
ETO FC Győr – Diósgyőri VTK 4-0 (2-0)
Győr, ETO Park, 7781 néző, v.: Derdák
Gól: Schön (33., 47.), Benbuali (44.), Farkas B. (66., öngól)
ETO FC: Petrás – Vladoiu (Décsy, 82.), Csinger, Krpic, Stefulj – Tóth R., Vitális – Schön (Zivkovic, 82.), Bánáti (Bíró Ba., 58.), Bumba (Szép, 70.) – Benbuali (Piscsur, 70.)
DVTK: Bánhegyi – Szakos, Szatmári (Komlósi, 77.), Tamás, Bárdos – Kiss B. – Kovalenko, Esiti (Sajbán, 46.), Holdampf (Varga Z., 77.), Macsó (Kiss L.) – Galántai (Farkas B., 46.)
A hajrában, büntetőből egyenlített a Nyíregyháza az MTK otthonában
Németh Krisztián, az MTK Budapest 37 esztendős csatára viselte a csapatkapitányi karszalagot a kék-fehéreknél, mivel 21 éves profi pálafutását követően az idény végén visszavonuló korábbi 37-szeres válogatott támadó ezen a mérkőzésen búcsúzott el a hazai szurkolóktól.
A vendégek kezdtek aktívabban, Muhamed Tijani rendre zavart is okozott az MTK védelmében, sőt két helyzet után fejjel is veszélyeztetett a nigériai csatár, de a labda a bal kapufa tövéről pattant ki. Mindeközben a hazaiak sem tétlenkedtek, és előbb Átrok Zalán lőtt közelről az oldalhálóba, majd a 32. percben Molnár Ádin is a kapufát találta el.
Fordulás után az MTK az első helyzetéből vezetést szerzett, az idény végén visszavonuló Németh Krisztián átadása után Németh Hunor lőtt 12 méterről a bal alsó sarokba az 53. percben.
Kisvártatva Tijani megint fejjel próbálta bevenni a hazaiak kapuját, de Hegyi Krisztián bravúros vetődéssel mentett.
Négy perccel lecserélése előtt a búcsúzó Németh Krisztián csaknem góllal köszönt el az MTK-szurkolóktól, fejese után azonban a labda a földre, majd a lécre pattant. A közönség ünnepelte ugyan a korábbi válogatott támadót, de az utolsó szó mégis Tijanié volt.
A Nyíregyháza ugyanis a 90. percben tizenegyeshez jutott, a nigériai légiós pedig egyenlített, megszerezve nyolcadik gólját a tavasszal.
MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC 1-1 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3485 néző, v.: Zimmermann
Gól: Németh H. (53.), illetve Tijani (90., 11-esből)
MTK: Hegyi – Armalas, Beriasvili, Kádár, Vitályos – Zeljkovic, Kata – Molnár Á. (Vasziljevics, 89.), Németh H. (Horváth A., 79.), Átrok (Jurek, 79.) – Németh K. (Plsek, 86.)
Nyíregyháza: Dala – Jovanov (Korrea, 84.), Dreskovic (Katona M., 64.), Temesvári, Katona L. – Manner, Kovács M., Katona B. (Babunszki, 78.), Antonov (Kovácsréti, 64.) – Kvasina, Tijani
A sereghajtó és búcsúzó Kazincbarcika 2-1-re nyert a Kisvárda ellen Miskolcon,
Az első perc közepén Soltész Dominik távoli lövéssel kísérletezett, de nem okozott különösebb gondot a hazai kapusnak.
A folytatásban sem alakultak ki nagy helyzetek, a Kazincbarcika azonban a játékrész közepén egy szép egyéni megoldással megszerezte a vezetést: bedobás után Szőke elé került a labda, aki 17 méterről, kapásból a vendégek kapujának jobb oldalába lőtt.
Ezt követően valamivel többet birtokolta a labdát a Kisvárda, fölénye azonban gólszerzési lehetőségekben nem mutatkozott meg.
Sőt, a hazai együttes a szünet előtt, a ráadásban növelte előnyét, amikor bal oldali szöglet után Nagy Zsombor nyolc méterről, középről fejelt pontosan.
Hármas cserével próbálta a második félidőre felpörgetni a Kisvárdát Révész Attila.
Aktívabbá is vált a vendégcsapat, amely a 65. percben Novothny szép csúsztatásával szépített.
A hazaiak többnyire a saját kapujuk elé szorultak, és megpróbáltak szervezetten védekezni. Sikerrel is jártak, mivel a vendégek támadásaiban kevés volt az ötlet. A Kazincbarcika megdolgozott a három pontért.
Kolorcity Kazincbarcikai SC – Kisvárda Master Good 2-1 (2-0)
Miskolc, DVTK Stadion, 503 néző, v.: Kovács I.
Gól: Szőke (21.), Nagy Zs. (45+2.), illetve Novothny (64.)
Kazincbarcika: Juhász – Baranyai, Nagy Zs., Rácz, Deutsch (Ubochioma, 75.) – Meszhi, Szőke (Ferenczi, 75.) – Schuszter, Kártik (Puhtyejev, 61.), Trencsényi (Major, 61.) – Könyves.
Kisvárda: Popovics – Nagy K., Oláh, Radmanovac, Soltész D. – Mbock (Jordanov, 46.), Szőr (Soltész I., 75.) – Matanovic (Szabó Sz., 71.), Melnyik, Szikszai (Bíró, 46.) – Mesanovic (Novothny, 46.)
Május 3., vasárnap
13:30, Paksi FC – Debreceni VSC
16:00, Újpest FC – Ferencvárosi TC
(MTI)
A Puskás Akadémia két góllal nyert Zalaegerszegen
Írta a JochaPress


