A Baja Carpathiára készülődés közben a Sólyom Team az indulás előtti napon tesztelésre vitte a HAWKIA-t. A teszt nem is indult rosszul, Olivér csak úgy repkedett a vassal. Aztán egy ugrató után, a földet érésnél a hátsó differenciálmű egy nagy csattanás kíséretében megadta magát. Később, a műhelyben derült ki, hogy más probléma is akad. A difi lefogazódott, és magával vitte a féltengelyeket, ráadásul valószínűleg a hátsó híd is sérült belül, amivel nem sokat lehet tenni.
Gyors tanácskozás után az a döntés született, hogy a Sólyom Team nem utazik Lengyelországba, a Baja Carpathiára, mert nincs elég idő a hibák orvosolására.
Sólyom Olivér: „A kapuvári verseny pár szakaszán a hátsó difi hangos volt ugyan, de aztán magától megszűnt a vibráció és a búgás. Nem is tűnt lényegesnek a dolog. Most már tudjuk, hogy mégis csak az volt, és foglalkoznunk kellett volna vele. Amúgy hihetetlenül jól megy a HAWKIA, könnyű terelni, oda teszem, ahova csak akarom. A teszten sikerült megtalálnunk az optimális futómű-beállítást, amit kitörő lelkesedéssel fogadtam. Korai volt az öröm…”
A Sólyom Team támogatói: LaserSystems, Entervill Electronics, SRT, LOCTITE, Ibanez, Mirokeram, Texaco, P.O. Kft., enerGOfair, Eurol, 54321 PROduction, ARTcopy, NPS
A Sólyom Team kiemelt médiapartnerei: Marathonrally.com, TodoTerreno.pt, rallyraid.es, rallyraid.net, rallyfan.cz, formula.hu, rallyheart.hu, XLsport.hu, OffroadMagazin.hu, RallyCafe.hu
Web: www.solyomteam.hu




